Járvány

2020.06.10. 12:30

Kevesebbet játszottak számítógéppel a gyerekek a járvány alatt

A korlátozásokkal nem csak a felnőttek, de a gyerekek online viselkedése is megváltozott.

Forrás: Shutterstock

Egy új Kaspersky-tanulmány szerint a gyerekek az elmúlt hónapokban kevesebb figyelmet fordítottak a számítógépes játékokra a világjárvány kezdete előtti időszakhoz képest.

Az egész világra kiterjedő COVID-19 koronavírus-járvány következtében a gyerekeknek otthonról kellett folytatni a tanulmányaikat digitális úton. Sok szülő is otthonról dolgozott, és több időt töltött a családjával a kijárási korlátozások alatt. Bár a szinte folyamatos össze- és bezártság nyilvánvalóan kihívást jelenthetett mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, fontos, hogy a szülők mindig tudják, mivel foglalkoznak a gyerekek, és ezt a mostani időszakot lehetőségként használják fel a családon belüli kapcsolatok szorosabbra fűzésére.

Az anonim adatok felhasználásával alapján készült jelentés szerint a kijárási korlátozások

a gyerekek alatt kisebb érdeklődést mutattak a személyi számítógépeken játszható játékok iránt.

Az ábrán a gyerekek Windows és macOS platformon játszható játékok iránti érdeklődése január és május között

Ez a csökkenés csak a Windows esetében mérvadó, mivel a gyerekek még most is sokkal nagyobb valószínűséggel játszanak számítógépes játékokat Windowsos számítógépeken, mint Mac gépeken.

Ennek valószínűleg az lehet az egyik oka, hogy a számítógépes játékok zömét kifejezetten a Windowshoz fejlesztik: a népszerű online játékáruházakban, mint például a Steamen sokkal kevesebb játék kapható macOS-hoz.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!