Digitália

2022.10.09. 06:00

Eltávolíthatóak lesznek a keresőből a nem kívánt személyes adatok

Régen várt eszköz aktiválására tett ígéretet a Google: azt még nem tudni, hogy nálunk mikor kezdi működtetni.

Forrás: Shutterstock

A Google kísérleti jelleggel, korlátozottan bevezette a „Results about you”, azaz az „Önre vonatkozó eredmények” elnevezésű eszközt a keresőjében. Ezzel megkönnyíti, hogy időben észrevegyék a felhasználók, ha rájuk vonatkozó téves, vagy más szempontból aggályos keresési eredmények tűnnének fel a találatok között.

Olyan tartalmakról van szó, mint például a személyes telefonszám, lakcím vagy e-mail cím, amit egyébként nem szándékoznánk nyilvánosságra hozni.

Az eszköz elérhető a Google alkalmazásból és a weben – kezdetben sajnos csak az Egyesült Államokban és angol nyelven. (A keresőóriás közlése szerint szeretnék az eszközt később globálisan is elérhetővé tenni). Egyszerű lesz a használata: csupán kattintani kell a szokásos három pontra bármelyik találat mellett az „About this results”, azaz az „Erről az eredményről” panel megnyitásához, majd használjuk a „Remove result”, vagyis az „Eredmény eltávolítása” opciót.

Az eszköz megkönnyíti a másféle személyes adatok eltávolításának kéréséhez szükséges információk megtalálását is. Ilyenek például a nem kölcsönös beleegyezésen alapuló jelenetet ábrázoló, nyíltan szexuális jellegű vagy intim személyes képek; a nem szándékos, hamisított pornográf tartalmak eltávolítása a Google-ról. Ide tartoznak bizonyos, személyazonosításra alkalmas adatok vagy doxolási tartalmak, kiskorúakat ábrázoló képek, valamint a felhasználó nevével kapcsolatban megjelenő, nem releváns pornográf tartalmak eltávolítása a Google keresési találatai közül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!