Járvány

2020.03.23. 12:21

A kíméletlenül vadászott tobzoskáknak jól jött a járvány

Kínai kutatók egy csoportja szerint lehetséges, hogy az új koronavírust tobzoskák terjesztették el az emberek között, így a vadorzók elvesztették vásárlóikat a gaboni piacokon is.

2169957

Forrás: AFP/Biosphoto

Fotó: Sylvain Cordier

Visszaesett a súlyosan veszélyeztetett tobzoskák (Pholidota) illegális kereskedelme Gabonban a koronavírustól való félelem miatt.

Ezek a veszélyeztetett állatok a leggyakrabban orvvadászok áldozatául eső fajok közé tartoznak, a velük való kereskedelem illegális a nyugat-afrikai országban. Kínai kutatók egy csoportja szerint lehetséges, hogy az új koronavírust tobzoskák terjesztették el az emberek között a kínai Vuhan egyik piacán, 11 ezer kilométerre Gabontól.

Ennek eredményeként a vadorzók elvesztették vásárlóikat a gaboni piacokon is.

Az állat húsa ínyencfalatnak számít Gabonban, az ázsiai vásárlók körében azonban a hús mellett a tobzoska pikkelyei is értékesek. A hagyományos kínai orvoslásban gyógyszerként használt pikkelyek magas áron keltek el az illegális piacon – mondta el Luc Mathot, a Conservation Justice nevű állatvédő szervezet igazgatója.

Mivel ezer dollárnál (316 ezer forintnál) is többe kerül kilogrammja, többet ér, mint az elefántcsont. Mathot szerint ez „nevetséges”, mivel a pikkelyek ugyanúgy keratinból épülnek fel, mint az emberi köröm.

Pauline Grentzinger, a Lekedi Nemzeti Park állatorvosa szerint a közép-afrikai vadászok számára a tobzoska csak a „hab a tortán” egy vadászat során, amikor egyébként más vad a cél. Ezek az állatok ugyanis nagyon félénkek, ezért amikor meglátják a vadászt, labdává gömbölyödnek, így annak csak le kell hajolnia, hogy eltegye őket.

Grentzinger kiemelte: nagy jelentőségű ennek a sebezhető állatnak a védelme. A tobzoskák ugyanis nem állnak közeli rokonságban más fajokkal, emellett az evolúció egy különálló ágát képviselik: ez az egyetlen, pikkelyekkel borított emlős.

Gabonban a négy afrikai tobzoskafaj közül három fordul elő az erdőkben, amelyek az ország 88 százalékát borítják. Az országban szigorú vadvédelmi szabályok vannak érvényben. 2006-ban a nagyméretű tobzoskafajokat a világ legveszélyeztetettebb fajai közé sorolták, és betiltották nemzetközi kereskedelmüket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!