tudomány

2021.02.23. 14:00

Kifejlesztették az első biológiai kezelést a tuberkulózis ellen

Kínai és izraeli tudósok kifejlesztették az első biológiai anyagot, mely a kémiai antibiotikum-terápiát helyettesítheti a tuberkulózis kezelésében – közölte a Tel-avivi Egyetem (TAU).

Doctor checking examining chest x-ray film of patient at ward hospital.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az új kezelés alternatívát kínál a hagyományos terápiával szemben, megoldva ezzel a hatóanyagoknak ellenálló baktériumok problémáját.

„Ez az első alkalom a történelemben, hogy kutatóknak sikerült kifejleszteniük egy 'biológiai antibiotikumot' és demonstrálni, hogy az emberi antitestek képesek a hagyományos kémiai antitesteket helyettesíteni”

- közölte az egyetem.

A TAU és a Csinghua Egyetem vezette kutatás eredményeit a Nature Communications című tudományos lapban mutatták be. A szakértőknek egy-egy sejtből származtatott monoklonális antitesteket sikerült izolálniuk, amelyek megakadályozták a tuberkulózist okozó baktériumok növekedését laboratóriumi egerekben.

A humán antitestek proteinek, amelyeket az emberi szervezet természetes módon létrehoz a testnek egy fertőzésre vagy oltóanyagra adott immunválaszaként. Rengeteg előnyük van, például a specifikusságuk, a stabilitásuk és a biztonságuk.

A tanulmány sikerén elindulva a kutatók most azt vizsgálják, kiterjeszthető-e a biológiai helyettesítő anyag más antibiotikumokra is, például azokra, amelyek olyan betegségeket kezelnek, mint a tüdőgyulladás vagy a staphylococcus fertőzés.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!