Hekaté

2021.06.28. 17:19

Ókori istennőszobrot akartak feketén eladni Görögországban

Letartóztattak Görögországban két férfit, akik egy szántóföldön talált ritka ókori istennőszobrot akartak eladni feketén egy önmagát vásárlónak kiadó civilruhás rendőrnek.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A férfiak 40 ezer eurót (14 millió forint) kértek Hekaténak, a görög mitológia egyik alvilági istenségének márványszobráért. Az ügyben letartóztattak a hétvégén egy 30 éves pellai földművest is, aki bevallotta, hogy a saját földjén találta a hatóságok szerint rendkívül ritka régiséget.

A 33 centiméter magas, 16 centiméter széles és 10 kilogramm súlyú márványszobor a második vagy harmadik századból származik, abból az időből, amikor Görögország a Római Birodalom része volt.,

A lefülelt feketézők ellen régiséggel folytatott tiltott kereskedelem címén emeltek vádat.

Hekaté istennő

A görög mitológiában Hekaté uralkodik a kísértetek és az éjszakai jelenések fölött. A hármas keresztutaknál szokott éjfélkor megjelenni fekete kutyái kíséretében, és elviszi a számára ott elhelyezett ajándékot. Háromfejű alakban is szokták ábrázolni (olykor nappal, holddal és hajnalcsillaggal a homlokán), vagy három testben. A feketén eladásra kínált lelet is egy háromalakos szobor, amelynek tagjai mind más-más irányba néznek.

Hekaté szobrai az ókorban emelvényen álltak, az útirányt az emelvény oldalára írták. A szobrok olykor területhatárokat is jeleztek.

Borítókép: Hekaté / Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!