Járvány

2021.07.01. 10:30

A CoronaVac vakcina gyerekeknél is hatásos lehet

Az első klinikai kísérletek szerint a SARS-CoV-2 vírus ellen kifejlesztett kínai CoronaVac vakcina biztonságos lehet a gyermekek és a serdülők számára, és erős antitestválaszt vált ki a beoltottakban.

Igazából össze sem lehet hasonlítani az influenzával, annyivel veszélyesebb

Forrás: AFP

Fotó: Mladen Antonov

A klinikai vizsgálatokról szóló tanulmányt hétfőn publikálták a The Lancet Infectious Diseases folyóiratban.

Kínai kutatók randomizált, kettős vak, 1-2-es fázisú, ellenőrzött klinikai vizsgálatot végeztek a CoronaVac vakcinával, amelyet a kínai Sinovac Biotech gyógyszergyár fejlesztett ki. A klinikai kísérletben több mint 500 egészséges, 3–17 éves kor közötti gyermek és serdülőkorú vett részt.

Az eredmények szerint a két dózissal beoltott részvevők 96 százalékának szervezetében antitestek képződtek a SARS-CoV-2 vírussal szemben.

Az oltást követően a legtöbb mellékhatás enyhe vagy közepes mértékű volt, leggyakrabban az oltás helyén jelentkezett fájdalom.

A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a kisszámú résztvevővel végzett vizsgálat miatt az eredményeket óvatosan kell értelmezni, nem lehetett belőlük határozott statisztikai következtetéseket levonni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!