Életstílus

2011.07.04. 14:45

„Akinek drága a gyümölcs, az termelje meg magának”

Miskolc - A kereskedők szerint évek óta nem tudják emelni a gyümölcs árát, a vevők szerint még így is drága.

Miskolc - A kereskedők szerint évek óta nem tudják emelni a gyümölcs árát, a vevők szerint még így is drága.Van olyan vásárló, aki szerint lehetne ugyan olcsóbb a gyümölcs, mert nem bírja a pénztárcája a bevásárlást, de azt ő is látja, hogy tavalyhoz képest, ha nem is csökkentek a gyümölcsárak, de nem emelkedtek. A kereskedők viszont arra panaszkodnak, hogy kevés a vásárló, haldoklik a piac, ráadásul évek óta nem tudtak árat emelni. Van olyan árus, aki csendben mérgelődött tegnap a Búza téri piacon: „Akinek drága, az termelje meg magának.” Minden egyes málnaszem leszedéséért megszenvedek – mondta el név nélkül lapunknak. Az egyenként érő szemekért kúszik a sárban, nem beszélve arról, hogy a levelek összeszurkálják – sorolta. Ezért úgy gondolja, hogy ezer forintot elkérni a málna kilójáért, egyáltalán nem sok.

A barack drága

Oláh Sándorné ezzel biztosan nem ért egyet, mert, mint vásárló úgy gondolja, igenis sokba kerül most a gyümölcs a piacon. A sárgabarack nagyon drága – mondta. Igaz, tavaly még többe került, mert kevés volt belőle – tette hozzá. Ennek ellenére – mondta – egy-egy kilót vesz magának, de befőzéshez is fog vásárolni nagyobb mennyiséget.

A kereskedők tudják és a forgalmukon érzik is, hogy a vásárlóknak drága a zöldség és gyümölcs. De nem tudnak mit tenni, hiszen szerintük így is sokkal kevesebbért adják áruikat, mint az elmúlt évben. Tavaly ugyanis az árvíz miatt kevesebb volt a termés, ezért a megmaradt keveset meg kellett fizetni – mondta Nagyné Lates Ágnes. Azt is megtudtuk tőle: évek óta nem tudtak árat emelni. Arról is kérdeztük, hogy a közelmúltban megnyílt őstermelői piac befolyásolja-e a Búza téri piac árait? Szerinte nem, azért sem, mert – ahogy ő fogalmazott – nem sok minden van ott.

Árvai Árpád kereskedő arról beszélt, hogy most a dinnyének és a baracknak van szezonja. De szerinte sem drágább egyik gyümölcs sem, azért nem, mert van bőven mindenből, nem úgy mint tavaly, az árvíz miatt. Igaz – folytatta – a meggy ára magasabb, mert a szabolcsi fagykár elvitte a termést.

Azt is elmondta: a dinnye is jó áron van, csak a vevők sokszor a multik áraival hasonlítják össze. De azokkal a nyomott árakkal ők nem tudják felvenni a versenyt. Hozzátette: beszerezni sem tudja annyiért, amennyiért a bevásárlóközpontokban árulják a dinnyét.

 

Árak

 

Miskolc   

görögdinnye: 100-180 forint/kg

sárgabarack: 280-350 forint/kg

sárgadinnye: 250-270 forint/kg

málna: 1000 forint/kg

Parasznya   

málna 500 forint/kg

meggy 300 forint/kg

sárgabarack 200 forint/kg

 

Tiszaújváros   

görögdinnye: 160 forint/kg

paradicsom: 200-400 forint/kg

málna: 1000 forint/kg

 

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!