Nemzeti Újrakezdés Program

2021.04.30. 11:53

A járvány után újraélednek a magyar-magyar kapcsolatok is (videó)

A koronavírus járvány immár több mint egy éve van jelen az életünkben. Korlátozza a közösségi eseményeket, a családi, baráti találkozásokat határon innen és túl.

2021 a Nemzeti Újrakezdés éve, a Nemzetpolitikai Államtitkárság számos olyan programot hirdetett meg, amelyek segítségével a megváltozott helyzetben is folytatódhat a közösségépítés – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

– Minden hónapban más és más témát állítunk a középpontba, a januári hónap a sporté, és kiemelkedően a téli sportágaké volt, Székelyvarságon sikerült a magyar kormány támogatásával létrejött új, ülőliftes sípályát beüzemelni. Marosszentgyörgyön egy fedett jégpálya átadáson vehettünk részt, illetve elkészült ez is, és reméljük azt, hogy mindkét beruházásnak köszönhetően több ezer fiatalt tudunk megmozgatni, és tudjuk megszerettetni velük a téli sportokat ismertette Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.

Február a gyermekegészségügy jegyében zajlott, március pedig a közösségek hónapja volt. Áprilisban a tanulás került a középpontba, ehhez kapcsolódva két pályázatot is meghirdetett az államtitkárság. Az egyik a fiatal jogászoknak szóló Szász Pál ösztöndíj.

– Fontos nekünk az, hogy olyan fiatal jogászok, és később majd idős jogászok legyenek. Itt a környező országokban, ott ahol magyarok élnek, a magyarságnak az érdekeit tudják képviselni. Szintén áprilisban hirdettük meg Kárpátalján a digitális felzárkóztatást segítő program pályázatunkat, ott ahol még nincsen internet, azt a mi támogatásunkkal, a KMKSZ Jótékonysági Alapítványon keresztül be tudják kötni. Magyar oktatási intézmények, egészségügyi intézmények, szociális intézmények tudnak így rácsatlakozni a világhálóra mutatott rá Potápi Árpád János.

Már elérhető a Nemzeti Újrakezdés Programjának első pályázata is, amely oktatási és kulturális intézmények, egyházak, sportegyesületek, ifjúsági és cserkész közösségek, valamit a diaszpórában működő civil szervezetek számára teremt lehetőséget fejlesztésekre. A Nemzetpolitikai Államtitkárságnál abban bíznak, hogy a korábbi – személyes találkozásokra lehetőséget adó programok is folytatódhatnak, amennyiben a járványhelyzet mindenhol kedvezően alakul.

Esetlegesen lehet gondolkozni akár a nyári táborokban, azokban a táborokban, nagyon reméljük azt, hogy az ősz folyamán meg tudjuk újra indítani a nagy programjainkat, így a Kőrösi Csoma Sándor programot, a Petőfi Sándor Programot, vagy akár a Határtalanul programot, amely a gyermekeknek a kárpát-medencei tanulmányi kirándulását támogatja – vázolta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Ahhoz azonban, hogy vissza tudjunk térni a régi életünkhöz, a járványt meg kell fékezni.

– Már mindenki nagyon várja azt, hogy tudjanak találkozni egymással, így vannak ezzel a családtagok, a barátok, ismerősök, rokonok, de akár a testvértelepülések is, hiszen ezek a kapcsolatok nem szűntek meg. Az elmúlt egy évben nagyon sokan gyakorlatilag el voltunk vágva egymástól. Csak akkor tudunk találkozni egymással, ha meg tudjuk tenni az újranyitást. Az újranyitás pedig attól függ, hogy beoltatjuk-e magunkat. Úgyhogy tényleg kérek mindenkit, hogy minél előbb regisztráljon, oltassa be magát, akár itt Magyarországon, akár a környező országokban annak érdekében, hogy valóban néhány hét múlva, néhány hónap múlva tudjunk találkozni is hívta fel a figyelmet Potápi Árpád János.

A Nemzeti Újrakezdés évében a pályázatok és támogatások mellett tehát a személyes kapcsolatokon alapuló programok kapnák a főszerepet, amennyiben az oltásokkal sikerül legyőzni a járványt a közeljövőben.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!