„Nem megfelelni akartam”

Nyíregyháza - Nemrégiben a megyeszékhelyen járt a népszerű rockzenész, Varga Miklós. Gyuris Tibor készülő filmsorozatának, az Árnyéklovagnak a főcímdalát jött felénekelni. S bár az idő nem kedvezett a forgatásnak, a művész szívesen adott interjút.

Miről is kérdezhettük volna elsőként, mint arról, hogyan fogadta ezt a felkérést.

Varga Miklós: Egy szép, hosszú levélben keresett meg Gyuris Tibor barátom, aki részletesen felvázolta, miről is volna szó. Úgy tudom, próbálkoztak más énekesekkel is, míg úgy döntöttek, hogy itt egy régi, patinás hangnak kellene megszólalnia. Csak akkor kezdtem gyanakodni egy kicsit, amikor kiderült: egy Flipper Öcsi-számot kell elénekelnem, amiről úgy gondoltam, nem kimondottan az én világom. Aztán meghallgattam ezt a szép, szerelmes dalt, ami konkrétan a Step zenekar Vágy című dala, s végül igent mondtam. A felkérés önmagában nem volt szokatlan, hiszen nem egy filmben kértek fel hasonló feladatra.

Hogyan alakul ki egy olyan énekes zenei világa, mint az öné?

Varga Miklós: Automatizmus és irányítottság is van abban. A nyolcvanas évek legelején a P-Box alapító tagjaként, rockzenészként kezdtem a pályafutásomat, s hardrockot énekeltem. Aztán az István a király meghozta számomra a zenés szerepeket, s innentől kezdve az én előadóművészi pályámat is elkezdték alakítani ezek a darabok.

…és nyilván nem csak azt, de az erős nemzeti érzületét is.

Varga Miklós: Valóban így van, bár én alapvetően világ­életemben liberális beállítottságú voltam, amíg le nem járatódott ez a szó, s egyesek ki nem sajátították. Sokan úgy értelmezik ezt a kifejezést, hogy a szabadgondolkodás csak rájuk vonatkozik, és senki másra. Ma inkább konzervatív liberálisnak mondanám magam, még ha a két fogalom között némi ellentmondást is érezni. S mindehhez természetesen a szerepeim és a fellépéseim is hozzájárultak, s erősítették a nemzeti elköteleződésemet, amellett, hogy az ösztöneim is inkább errefelé vezettek. A medálom, amit a nyakamban hordok, és a történelmi Magyarországot ábrázolja, benne a mostanival, 1987 óta lóg a mellkasomon. Nem divatból vettem fel, sőt, még beszélni sem lehetett akkoriban ilyesmiről. Szegeden készítette egy ékszerész, aki először hezitált egy kicsit, majd körülsandított és azt mondta: magának megcsinálom. Később számtalanszor nekem szegezték a kérdést, hogy mi ez a nacionalista magyarkodás, s egyáltalán mit akarok én ezzel kifejezni. Csak annyit, mondtam: ne feledjük, hogy az elcsatolt területeken ma is olyan magyarok élnek, akiket kirekesztettek a nemzetből. Mindig fáj, ha például az erdélyi magyarokat lerománozzák. Nemrég megrökönyödve olvastam, hogy az interneten Keresztes Ildikónak is nekimentek ugyanezért.

Önt nem bántották, mellőzték a meggyőződéséért?

Varga Miklós: Dehogynem, de nem érdekelt. Nem azzal foglalkoztam, hogy megfeleljek, jártam a magam útját, s megtanultam nemet mondani is az ízlésemnek nem megfelelő felkérésekre. Sajnos a tehetség és a szorgalom ezen a pályán önmagában kevés, s boldog vagyok, hogy a szerencse is mellém szegődött, amikor kellett. Gyakran elmesélem, hogy Göteborgban készítettünk egy angol nyelvű lemezt a Szafari Zenekarral, s ez az album – ami az életem egyik legjobb munkája volt – valahogyan Szörényi Levente kezébe került. E nélkül soha nem énekelhettem volna el István szerepét a rockoperában. Mint ahogy el sem játszhattam volna, ha a rendező Koltay Gábor öccse, Gergő nem lát egy színpadi produkcióban. Arról viszont már nem ő tehetett, hogy Gábor inkább egy színészbe helyezte a bizalmát, s Pelsőczy Lacival játszatta el a címszerepet, ami miatt sajnos a filmből is kimaradtam. Persze ugyanő később főszerepek tömkelegét osztotta rám.

István pedig azóta is elválaszthatatlan Öntől.

Varga Miklós: Azért volt, hogy elvették, s azzal piszkáltak, hogy miért is akarnám életem végéig játszani. Nem akartam, jól tudva, hogy egy fiatal uralkodót nem is volna ízléses. De a felkéréseknek mégse lehetett nemet mondani. Aztán egy időre letiltottak a szerepről, végül az élet mégis úgy hozta, hogy most ugyanez a produceri stáb és a szerzők ismét nekem adták a szerepet.

Soha nem voltak kétségei, amikor Dózsa, Rákóczi vagy éppen Jézus szerepére kérték fel?

Varga Miklós: Voltak szerepek, amelyekről azt hittem, meghaladják a teljesítőképességemet. Büszke vagyok rá, hogy eljátszhattam 1987-ben a Szupersztár Jézusát, ami ennek a műfajnak az egyik csúcspontja, de tudtam, a Júdás ettől nehezebb szerep. Mégis örülök, hogy engem Jézusnak, s nem Júdásnak hívtak akkor. Egyszer persze volt szerencsém egy Júdás-dalt is elénekelni. Webber éppen itt járt Magyarországon, s a tiszteletére összehoztak egy gálaműsort. Akkor én abba a dalba majdnem belehaltam, s nem csak énektechnikailag. Júdás szerepére is születni kell, s nekem nehezemre esett, hogy belebújjak a bőrébe. De mondok még egy példát. Szegény, megboldogult Miklós Tibor barátom színpadra állított egy Freddie Mercury életéről szóló darabot, s abban is kaptam néhány nehéz dalt. Az egyik ilyen volt az In my Defence. Tibor világosan megmondta, nincs transzponálás: mindenki az eredeti hangnemben énekel, vagy nem énekel. Eddig ilyet még nem kötött ki senki. Majd amikor otthon megpróbáltam együtt énekelni Mercurie-val, majdnem beletört a bicskám. Már-már visszaadtam a felkérést. Aztán adtam magamnak még egy hetet, s addig gyötörtem az éneklést, amíg meg nem szólalt, úgy, ahogyan elvártam.

Soha nem vonzották a negatív figurák?

Varga Miklós: Dehogynem. Egyszer megkérdeztem Koltay Gábort, aki több szerepen át rengetegszer lovagoltatott, hogy nem akarna egy modern színdarabot vagy filmet felajánlani nekem. Tartottam a lovaktól, nem is tudtam lovagolni, úgy kellett megtanulnom a Juliánus című film miatt. Már szívesebben bejönnék a színre egy Porsche-ban ló helyett – mondtam neki –, és gonoszként is kipróbálnám magam. Aztán ennek is eljött az ideje, mert a JFK-rock­operában (John Fitzgerald Kennedy) eljátszhattam Osvaldot. Később pedig az Egri csillagokban én lehettem Jumurdzsák, amiben határtalan élvezettel lubickoltam.

KM