Gazdaságfejlesztés

2019.07.15. 12:56

Taroltak az autóipari beszállítók

Triplázhattak a kapacitást bővítő cégek a 2014–2020-as uniós ciklusban: míg a korábbi időszakban 46, most 124 millió forint jutott egy nyertes pályázatra.

Előretörtek a komplex beruházások, amikor a gépbeszerzéshez pél­dául ingatlan- és informatikai fejlesztés is társul – olvasható a Világgazdaság összefoglalásában.

Míg a 2007–2013-as uniós ciklusban a vállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez elsősorban a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP), addig a 2014–2020-asban a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) biztosított fejlesztési forrást.

A két korszak egyaránt három-három felvonásban kiírt, azonos jellegű, kiemelt kkv-s pályázatát vizsgálva megállapítható, hogy számottevően nőtt a 2007–2013-as időszakhoz képest a pályázók érdeklődése,

ami a 2014–2020-as ciklusra kiegyensúlyozottabb keresletet és nagyobb támogatási igényt eredményezett.

A Világgazdaság számításaiból kiderült, hogy míg az előző éra háromkörös termelési kapacitásbővítési slágerpályázatán (GOP-2.1.1-10/B, -11/B és -12/B) 1800 projektgazdának 82,98 milliárd forintos támogatást hagytak jóvá, addig a mostani ciklus hasonló felhívásain (Ginop-1.2.1-14, -15 és -16) 1976 kedvezményezett 246,38 milliárd forintot kapott.

Szembetűnő, hogy a projektenként elnyert forrás átlaga közel megtriplázódott: 46 millió forintról 124 millióra kúszott fel.

A 2014–2020-as uniós pályázati időszak egyértelmű nyertesei az autóipari beszállítók, kiegészülve a gép-, szerszám- és alkatrészgyártókkal, valamint az elektronikai és összeszerelő, illetve felületkezelő vállalkozásokkal – értékelt a Világgazdaságnak Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője.

Kiemelte, hogy a 2007–2013-as ciklussal szemben – amikor a szolgáltatói kör is számottevő vissza nem térítendő támogatásban részesült – most láthatóan a feldolgozóipari tevékenység (TEÁOR 1011-3299) a leginkább preferált.

Szerinte – a támogatott projektek alapján – a fémipari területeken túl a műanyag-, a nyomdaipar és a csomagolóeszköz-gyártás, a faipar és a bútorgyártás, valamint az építőipar is nyertese a támogatáspolitikának.

Szintén jól jártak azok a kis- és középvállalkozások, amelyek az innovatív iparfejlesztés irányait összefoglaló Irinyi-tervben szereplő területeken – gép- és járműgyártás, egészséggazdaság, élelmiszeripar, zöldgazdaság, infokommunikáció és­ védelmi ipar – tevékenykednek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!