Hajdú-Bihar

2013.02.08. 07:38

Nézőpont: Ki tarthatja vissza a támogatókat?

Valami nagyon nagy baj van a debreceni csapatsportok körül. Most éppen a vízilabdások. Kevéssel előtte a kosarasok. Azt megelőzően a női kézilabdások. És persze a Loki, a focisták október közepe óta folyamatosan. Ez már túlmegy a határaimon! – mondta az egyik drukker, akinek édes mindegy, hogy vízilabda, Loki, női kézi, ha teheti kint van, volt a meccseken- Kovács Zsolt jegyzete.

Valami nagyon nagy baj van a debreceni csapatsportok körül. Most éppen a vízilabdások. Kevéssel előtte a kosarasok. Azt megelőzően a női kézilabdások. És persze a Loki, a focisták október közepe óta folyamatosan. Ez már túlmegy a határaimon! – mondta az egyik drukker, akinek édes mindegy, hogy vízilabda, Loki, női kézi, ha teheti kint van, volt a meccseken- Kovács Zsolt jegyzete. Persze, meghallgattam és akárhogy csűrjük, csavarjuk a dolgokat: Debrecen, a megye sportszerető közönsége nem ehhez volt szokva az elmúlt években. Országosan is meghatározó csapatai voltak a cívisvárosnak. Csapatok, amelyeknek sikerében joggal fürdőzhetett a publikum, akikre felnézhetett, akik példát mutattak. És mi van most?

A fociban óriási visszaesés. Az elmúlt idényben veretlenül bajnok Loki ugyan a harmadik helyen van a bajnoki tabellán, ám ősszel annyi vereséget szedett össze, mint amennyit az elmúlt három teljes idényben összesen. Pontszámát tekintve messze a leggyengébb félidős eredménnyel várja a folytatást. Beszédes infó a Loki háza tájáról, hogy amíg akár 3 évvel ezelőtt a klub költségvetését tekintve az országban az 1–2. helyen volt, addig ma az 5–6. Anyagi tartalék természetesen van – a játékosok.

A női kéziseknél azonban ez sincs. Miután a főtámogató nem tudta pénzelni a csapatot, a klub nem tudta kifizetni a játékosokat, a csapat meghatározó tagjai – élve a szerződésben biztosított lehetőséggel – elmentek. A nem is olyan régen stabilan dobogós helyen végzett csapat ma az első osztályban a bent maradásért küzd. Nincs eredmény, nincs miért kimenni a Hódosba.

A kosarasok körül ennél is nagyobb a baj. Konkrétan, év elején kitették őket a sportcsarnokból, mert nem fizettek bérleti díjat. Itt azonban egy óriási problémát érzek: a város valamiért nem érzi magáénak ezt a sportágat. Például alig van néző a kosármeccseken. A főtámogató – akiről nem tudhatjuk, hogy ki, hiszen még a mezeken sem jelent meg – kilépett.

A vízilabda akár sikertörténet is lehetett volna Debrecenben. Jöttek az eredmények és a nézők is. Ám nem tudni miért, egyre kevesebb érdeklődő foglalt helyet a lelátón, annak ellenére, hogy egyre több klasszis érkezett a cívisvárosba. Most pedig a szerződésbontás a vezetőedzővel. Nézeteltérés a rendelkezésre álló erőforrások beosztásáról – áll a klub közleményében. Mi ez, ha nem anyagi nehézség?

Talán túllépett az élet a debreceni csapatsportokon? Esetleg a keleti végekre később érkezik meg a változás? Az egyértelműen látszik, hogy manapság amelyik csapatnak nincs egy több tízmilliós támogatója – legyen az magánszemély vagy cég –, nem tud meghatározó szerepet betölteni a honi sportéletben. Sok kis támogatóból ma már képtelenség összeszedni a klub működésének költségét. Tehát pénzes főtámogató nélkül nem megy! Szerintem ezt tökéletesen tudják a sportvezetők, a városvezetők, sőt, a politikusok is. Azt pedig a debreceni sportkedvelő publikum is tudja, hogy az előbb felsorolt csapatok közül valamelyiknek lesz-e több tízmilliós, esetleg több százmilliós támogatója, igen nagy bizonyossággal nem Debrecenben dől el. Akár van válság, akár nincs.

[email protected]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!