Hajdú-Bihar

2013.04.25. 12:24

Boszorkányos szerkezetekkel állnak elő A mérnökök játszóterére

Budapest, Debrecen, Hajdúszoboszló – Tizenöt csapat van versenyben A mérnökök játszótere című megmérettetésen, köztük a <strong>Debreceni Egyetemen</strong> verbuválódott <strong>Newton és a haverok</strong> elnevezésű gárda, valamint a szoboszlói Hőgyes-középiskola <strong>Quark Team</strong> néven futó legénysége.

Budapest, Debrecen, Hajdúszoboszló – Tizenöt csapat van versenyben A mérnökök játszótere című megmérettetésen, köztük a Debreceni Egyetemen verbuválódott Newton és a haverok elnevezésű gárda, valamint a szoboszlói Hőgyes-középiskola Quark Team néven futó legénysége.Az április 27-én megrendezendő – a Bosch csoport által életre hívott – esemény egyik tetőpontjának számít az a világcsúcsdöntési kísérlet, mely során egy legalább 300 lépésből álló Goldberg-szerkezetet kell működésbe hozni – hívják fel a figyelmet a szervezők a Szóval Kommunikáció közleményén keresztül.

A mezőny legifjabbjai

A híradás szerint a megmérettetésben részt vevő két megyénkbeli csapat építményét egyelőre titok övezi; mindenesetre az egyetemisták névválasztása utal arra, hogy az ő szerkezetükben nagyon sok lépés kapcsolódik Newton törvényeihez, a szoboszlóiak gépe pedig egy reggeli iskolába indulás eseményeit meséli el.

A Hőgyes csapatáról érdemes azt is megemlíteni, hogy több száz versenyedzett, profi mérnökhallgató mellett szálltak be a versenybe; annak ellenére, hogy ők a legfiatalabbak a mezőnyben, hősiesen vették az akadályokat. Arra a kérdésre, hogy honnan ered a csapatnevük, így feleltek: – A kvarkok az eddig ismert legkisebb méretű részecskék. Egy atomban protonok és neutronok vannak, melyek 3-3 kvarkból állnak. Az eredeti csapatfelállásban mi is hárman szerepeltünk, s mint a kvarkok, mi is a legkisebbek vagyunk – idézik szavaikat a közleményben.

 

A két csapat

• Newton és a haverok

Debreceni Egyetem

Nyitrai Zsolt csapatkapitány, Bunda Kornélia, Fekete Dániel, Szendi Sándor, Szőke Dániel, Szunyog Máté  

• Quark Team

Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Hajdúszoboszló

Kocsis Péter csapatkapitány, Cseke Péter, Kocsis Fanni Krisztina, Pálvölgyi Kristóf

Mi a csuda?

A Goldberg-szerkezetekről

Egy ceruza meglök egy golyót, ami nekiütközik egy másiknak, ami elszakít egy cérnát, amitől beindul egy propeller, ami elfúj egy papírlapot… Ezeknek a láncreakción alapuló, mókás, bonyolult, mechanikus szerkezeteknek a lényege, hogy egy egyszerű feladatot szándékosan minél összetettebb konstrukcióban, minél több lépésben valósítsanak meg.

A Goldberg-szerkezetek – melyek egy amerikai karikaturista-felalálóról kapták nevüket – hihetetlenül precízen összeállított gépek, és alkotóik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a folyamatot csak elindítani kelljen.

(Forrás: Szóval Kommunikáció; Wikipédia)

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!