Hajdú-Bihar

2014.02.14. 19:19

Segítik a társadalomba való visszailleszkedést

Debrecen - A programnak köszönhetően fejlődik a fogvatartottak kommunikációs készsége és önismerete.

Debrecen - A programnak köszönhetően fejlődik a fogvatartottak kommunikációs készsége és önismerete.

Átfogó börtönprogramot indít a Hajdú-Bihar Megyei és a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézetekkel közösen az AVP Hungary Közhasznú Egyesület – jelentették be pénteken a szervezet sajtótájékoztatóján. A kezdeményezés célja, hogy a fogvatartottak minél hamarabb és minél könnyebben találják meg majd helyüket a munkaerőpiacon.

Az elítéltek egyénre szabott tervek szerint kapcsolódnak be a fejlesztési folyamatba. A program az állás megszerzése után a bűnmegelőzését is segíti; továbbá közvetve a szabadultak családjainak megélhetéséhez is hozzájárul.

A program pozitív hatásai azonban már a büntetés-végrehajtási intézeten belül is jelentkeznek, melyet a résztvevők személyiségének változása jelez, hiszen fejlődik a kommunikációs készségük és önismeretük, felfedezik belső értékeiket, könnyebben kérnek és fogadják el a segítséget, pozitívabb a társakhoz, környezethez a hozzáállásuk, valamint toleránsabbá és empatikusabbá válnak. Ezen kívül csökken a fogvatartottakban az agresszivitás, ezáltal pedig az intézet rendjéhez való alkalmazkodást is segíti.

A folyamat végeredményeként, a szabadulás után a segítséget igénylő résztvevő – igény szerinti – támogatást kap az újrakezdéshez, zökkenőmentesebben tér vissza a civil életbe, talál munkahelyet, és tartja azt meg hosszabb távon – állítják a szakemberek.

- HBN -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!