Vendégjegyzet: Látószög

Utazol a buszon, érzed, hogy valami hozzáér a lábadhoz. Lenézel. Egy kutya az. Furcsa, piros hámban és pórázon. A póráz másik végén egy fekete szemüveges ember. Elmosolyodsz és két baráti szóval feloldod a helyzetet, hiszen látod, hogy egy vakvezető kutya és gazdája mellé sodort az élet. Koleszár Péter vendégjegyzete.A kutya nélkül közlekedő, nem látó embertársunkkal azonban sokan távolságtartóak. Rosszabb esetben – a vakok számára bántó –szánalmukat sem rejtegetik. A Fehér Bot napján, október 15-én sok-sok olyan esemény volt országszerte, amely a vakok és látássérültek mindennapos gondjaira, életük problémáira igyekezett a figyelmet felhívni. Így például a Nemzeti Múzeumban, Budapesten a Lions jószolgálati szervezet kezdeményezésére egy érzékenyítő nap került megrendezésre.

Bekötött szemmel a látók kipróbálhatták, hogy milyen kutyával vagy fehér bottal közlekedni, milyen úgy átkelni egy zebrán, hogy nem tudjuk, villog-e már az átkelést engedélyező zöld lámpa, de lehetőség nyílt arra is, hogy tabuk nélkül kérdezzünk, beszélgessünk a vakságról, a mindennapokról a születésük óta nem látó emberekkel. A nap végén erről az eseményről fáradt, de életvidám miskolci vak barátommal kettesben utaztunk haza. Igyekeztem megtudni tőle: ő vajon látja-e értelmét ezeknek az érzékenyítő eseményeknek?

„Ha valamit látok, akkor ez az!” – válaszolt nevetve, ezzel jelezve, hogy vidáman is lehet vakként megélni a mindennapokat. „Sokan kipróbálják ezeken az eseményeken, hogy milyen a látásnélküliség. Sokan közülük sosem felejtik el ezt az élményt. Egyre többen a vak embert meglátva segítő kezet nyújtanak. Kérdés nélkül megmondják, hogy épp hányas számú busz érkezik a távolban, segítenek a kukorica- és babkonzervet megkülönböztetni a boltban, és egyre kevesebben rángatnak jó szándékból, hanem szakszerűen segítenek a zebrán átkelni.

Mi, vakok nem kérünk nagy és teljesíthetetlen dolgokat a látóktól, de kéréseinket el kell tudnunk mondani nekik valahol. Erre is kiválóak ezek a rendezvények” – válaszolta. Meggyőzött. Ők látássérültként igenis el akarják mondani nekünk, látóknak, hogy miben tudjuk őket segíteni. Nekünk, látóknak pedig meg kell hallgatnunk őket. Rendezvényeken, buszmegállókban, az orvosnál a váróban, vagy éppen a liftben utazva. Akkor is, ha egy tündéri kutyával vannak és akkor is, ha kutya nélkül, egyedül, magányosan.

Koleszár Péter 

Szerzőnk az Első Miskolci Lions Klub elnöke