Jegyzet: Világok arca…

Nagy a csend a fegyverropogás után, s ez a csend már nemcsak a tragédia okozta döbbenetet takarja, hanem a tanácstalanságot is a „hogyan tovább?” kérdésre. A francia hetilap, a Charlie Hebdo meghozta a maga döntését, és sajátosan vág vissza a véres merényletért: a pár tízezres példányszámú lap most hárommillió példányban jelenik meg, címlapja újfent az iszlámokat hergeli. Nyéki Zsolt jegyzete.

A lap így üzeni: fenntartja a jogot az istenkáromláshoz. Ezért persze még nem kellene az életével fizetnie senkinek, de a gyilkosság sokkjából eszmélő világ csak a gyászban osztatlan, a felszínre törő problémák kezelésben mind látványosabb a megosztottság.

Sajtószabadság, bevándorlás, eltérő kultúrák együtt­élése, nagyhatalmi geopolitika, háborús konfliktusok – megannyi tükör, amelybe most bele kell néznie mindenkinek. A magam részéről tagadom az erőszak bármely formáját, és mástól sem fogadom el, ha így akar elégtételt szerezni vélt vagy valós sérelmeiért. A terror elleni tüntetés fontos, ám pusztán szimbolikus tett, ami még nem orvosolja a problémákat. Egy látványos megmozdulás üzenetértékkel bír, de a neheze csak ezután következne. Mondjuk azzal, hogy tükörbe néz az újságíró, és felismeri: mások hitét tiszteletben tartani nem gyávaság kérdése, hanem a békés egymás mellett élés elvének a gyakorlása. Úgy is, hogy nem űzünk gúnyt abból, aki más, mint mi: vallásában, szexuális irányultságában, gondolkodásában – de hát a liberális nyugat világában nem épp ez a legfontosabb alapértékek egyike? A jóléti államokként ismert országokat is falhoz szögezi a felismerés: a gazdasági sikereket, a piaci versenyelőnyt megalapozó, a szutykos, tróger melót elvégző, bagóért dolgozó török, albán munkással együtt jár az idegen szokás, kultúra, vallás is. Nem robotokat importáltak ugyanis a gyáraikba a németek, az angolok, s a franciák sem – akiknek mondjuk, a sportsikereik is hol lennének a gyarmatokról honosítottak nélkül?

„A különböző kultúrák egymás mellett élése, a multikulturális társadalom nem működik” – mondta ezt nem is oly rég Merkel kancellár, aki most finomít ugyan, de leszögezi: a többségi társadalom elvárja a kisebbség teljes integrálódását, a német nyelv megtanulását, a közösség gyarapítását. A magyar kormányfő is ezt pedzegette, s bár a nem túl szerencsés retorika támadható, az üzenet ugyanaz, mint a német kancellárnál. A közöttünk élő Zoránokat és Dusánokat szeretjük, tiszteljük, de ezért ők sokat tettek, dolgoztak – jó példák a beilleszkedésre és a befogadásra egyaránt. Végül is: ilyen egyszerű ez, ha jó szándékú emberek találkoznak; működik a dolog, amíg a politika nem kavar bele a hatalmi harcok hevében. S ha már politika, és abból is a nagy: a Nyugatnak, élén az USA-val meg kell tanulnia egyenlő félként kezelni a tőle keletre, délre létező világot. A hódítások, gyarmatosítások ideje lejárt, a civilizációs és technikai fölény ma már nem egészen úgy érvényesül, mint akár pár évtizeddel ezelőtt is. A globális gazdasági verseny kihívásaira nem lehet jó választ adni sem gúnyrajzokkal, sem anyahajókkal.

- Nyéki Zsolt -