2015.03.02. 08:41
Jegyzet: Maradok tisztelettel pesszimista
<em>Léteznek ultramaratonisták és akadnak ultrapesszimisták. Jóvágású, bal oldali (rossz az, aki rosszra gondol…) kollégám – két szép leánygyermek büszke édesapja – szerint szerény személyem vastagon testesíti meg utóbbi fogalmát. Lehet, mégsem vagyok egyedül.</em> Koncz Tibor jegyzete.
Léteznek ultramaratonisták és akadnak ultrapesszimisták. Jóvágású, bal oldali (rossz az, aki rosszra gondol…) kollégám – két szép leánygyermek büszke édesapja – szerint szerény személyem vastagon testesíti meg utóbbi fogalmát. Lehet, mégsem vagyok egyedül. Koncz Tibor jegyzete.
A minap publikálták például az újabb elemzést, amelyben nyolcezer ifjú (15–29 évesek) nyilvánult meg az oktatásról, a munkavállalásról, a kivándorlásról, a politikáról, no meg a szabadidő eltöltéséről. Az emígyen kirajzolódó kép nem túl derűs. Sőt, nagyon borús. Mint kiderült „többségük nem tartozik semmilyen közösséghez, nincsenek barátaik, de azért vannak köztük racionális lázadók is”. A nagy tengés-lengés közepette a kilátástalanság érzése hatalmasodott el rajtuk.
Persze, ha a minimálbért kereső fater hazamegy a melóból, elsírja, hogy aznap éppen miért ordították le a fejét, majd hanyatt vágja magát és sörbe folytja bánatát – na ekkor tényleg papolhat bárki arról, hogy érdemes gürcölni. Mondjuk nyugdíjasnak lenni sem piskóta, úgyhogy szíves engedelmükkel maradok pesszimista. Bár most éppen süt a nap…
