Nézőpont: Adjon, aki kapni is szeretne…

Egyre távolabb kerülünk az évszázados hagyományoktól, fokozatosan veszítünk a családokat, közösségeket összetartó erőből, értékekből – s némi iróniával épp azok az ünnepek szembesítenek ezzel, amikor mégis összejön a család, a közösség. Húsvétra is hazaugrottak például a gyerekek, akiket a szerető szülők elhalmoztak minden földi jóval, hogy aztán az ünnepek múltával újra várják az alkalmat a viszontlátásra, ölelésre. Nyéki Zsolt jegyzete.

Mind több családi fészekben, s mind hosszabb idő ez a várakozás, függően attól, hogy hol eresztett gyökeret az új, sikerorientált generáció: „csak” a fővárosban, vagy valamelyik németországi kórházban, francia gyárban, holland növényházban. Fájó veszteség, amely ott ül a maradók jövőért aggódó lelkein, teljenek is bármennyire a globalizáció iránti megértéssel a dolgos hétköznapok. Hiába is harcolnánk ellene, a világ országainak gazdaságát, kultúráját, társadalmát ma már széles csatornák kötik össze, amelyeken könnyedén csúszkálhat ide-oda, aki arra vállalkozik. Az itthon kiképzett, ám máshol jobban megfizetett munkaerő motivációja erős, de nem csak nálunk: általános jelenség ez a jóléti nemzetektől elmaradó országokban. E tény fölött átlépve a húsvéti napokat sem hagyták ki a honi politika riválisai, hogy ellenfeleiket okolják az elvándorlásért, pillanatnyi érdekek mentén hallgatva arról, hogy mindegy, ki kezeli a kasszát, ez az ország nem tud, s képtelen is lesz nyugat-európai bért adni, hiába várja joggal azt ápoló, orvos, mérnök, hentes, hegesztő. Az álságos belharc családokat is fertőz, s csak ott nem harapózik el a vita, ahol győz az egymás iránti szeretet, tisztelet, a józanság.

Vannak viszont, akik minket választanak, s nem érdekből, vagy kényszerből: messzi tájakról érkeznek, s legyenek bármennyire is idegenek, itt gyorsan új hazára lelnek, benne munkával, barátokkal. Meg is van a két kulcsszó: szorgalom és jóakarat. Egyszerű recept ez, az egész világon kapukat nyitó, ahogy mi is látjuk és elfogadjuk a másságot. Az égvilágon semmilyen feszültség nincs abban, ha a szülők mellett a gyerekek is őrzik identitásukat, kultúrájukat, de reggel felkelnek, iskolába mennek, tanulnak, elkészítik a leckét, megtanulnak magyarul, és olyan természetességgel simulnak a társadalomba, hogy azt észre sem veszi senki. Aki közösséget épít, a saját pilléreit is bátran erősítheti, s nem lesz, nem lehet idegen.

- Nyéki Zsolt -