Több mint 200 milliót húztak az állam zsebéből

Debrecen - Fiktív számlákkal igyekeztek legalizálni az ismeretlen forrásból származó fémhulladékot.

Debrecen - Fiktív számlákkal igyekeztek legalizálni az ismeretlen forrásból származó fémhulladékot.Adócsalás, magánokirat-hamisítás és csődbűntett miatt – különös visszaesőként – 5 év 6 hónap börtönnel sújtotta keddi jogerős végzésével a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla azt a jelenleg is szabadságvesztését töltő 56 éves férfit, aki fiktív számlák révén mintegy 223 millió forint áfával rövidítette meg az államot 2003 januárjától 2004 végéig. Á. István Csaba és vádlott társa, O. Csaba, egy hajdúböszörményi címre bejegyzett hulladékfelvásárló cég irányítóiként követték el bűncselekményeiket. Így például az ismeretlen forrásból származó, számla nélküli fémhulladékot úgy legalizálták, hogy fiktív számlákkal csekély árréssel továbbszámláztak azt feldolgozó hulladékhasznosító cégek felé (a vádlottak kft-je végig üzletszerűen működött, kiemelt megrendelőkkel, nagy összegű értékesítésekkel). O. Csabát adócsalás, közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás miatt 3 év börtönnel sújtották.

A céget egy, a hajdúböszörményi Nagy-Bocskai szőlőskertben lakó nő lakcímére jegyeztették be, de a vállalkozás valójában Pest megyében volt. Ezt a fiatalasszonyt, H. Juditot arra is rábeszélték, hogy névleg legyen a kft ügyvezetője, amiért havi százezer forintot ígértek neki (ebből 20-30 ezer teljesült). „Munkája” abból állt, hogy időnként megjelent és aláírt, gyakran csak üres lapokat. Rosszul tette: a vádlottat közokirat-hamisításért elítélték, s két év próbára bocsátással büntették.

HBN-RaL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!