HAON lakóhelyem

2012.07.21. 21:04

Előzetesben a hosszúpályi betörő

Debrecen - A mai napon a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásáról rendelkezett annak a férfinak, aki 2012. július 18-án az éjszakai órákban Hosszúpályi területén egy idős házaspár családi házába hatolt be.

Debrecen - A mai napon a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásáról rendelkezett annak a férfinak, aki 2012. július 18-án az éjszakai órákban Hosszúpályi területén egy idős házaspár családi házába hatolt be. Az elkövető a kezében lévő ásóval fenyegetően lépett fel a ház lakóival szemben, akiket értékeik átadására szólított fel. Miután a sértettek eleget tettek a férfi felszólításának, azután a tulajdonukat képező gépkocsiba ültette őket, majd Debrecen közelében egy lakott területen kívül lévő mezőgazdasági földterületre hajtott velük, ahol a járműből kiszállította őket és ezt követően elhajtott a helyszínről. A cselekmény során a házaspár mind a két tagja nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

A rendőrség munkatársai a bűncselekmény elkövetése után pár órával Hajdúszoboszló területén fogták el a – sértettek tulajdonában lévő – személygépkocsival menekülő, büntetett előéletű férfit, akit a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítottak, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek.

Az őrizetbe vett elkövető előzetes letartóztatásáról a mai napon döntött a Debreceni Városi Bíróság.

 

Kovács Károly r. százados

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!