haon-sportoldal

2011.05.30. 16:34

Továbbra is versenyben a Hajdúböszörmény

<p>Labdarúgás - Egyik szemünk sír, a másik nevet: a DEAC kikapott, míg a HTE győzni tudott.</p>

A Hidegkuti-stadionban maradt alul a kis Loki az NB II. Keleti csoportjának 28. fordulója alkalmával, az MTK második csapata egy kontrából született góllal nyerte meg a Fórián Zsolt tanítványai elleni találkozót. Azonban Lajos Ferenc alakulatának mérkőzése a Vecsés ellen már szerencsésebben alakult, a HTE vesztett helyzetből állt fel, és fordította a maga javára az eredményt. A böszörményiek 2–1-es győzelmének köszönhetően tovább él a remény, hogy a következő bajnoki idényben is két hajdú–bihari gárda szerepeljen az NB II-ben.

 

Csalóka eredmény

 

– Hasonló volt a mérkőzés a Vác ellenihez, az első tizenöt-húsz percet leszámítva, amikor kiegyenlített volt a küzdelem, végig mi irányítottunk, veszélyesek voltunk az MTK kapujára. Most nem volt annyi 99 százalékos helyzetünk, mint az ezt megelőző derbinken, és nem is sikerült értékesítenünk egyet sem, ettől függetlenül úgy éreztem, a két fiatal gárda összecsapásán mi jobbak voltunk, csak most a szerencse a pestiek oldalán állt. Csalódottak vagyunk, mert kontrából kaptuk a gólt, ami el is döntötte a három pont sorsát, de szerencsére van még két lehetőségünk a javításra – nyilatkozta Fórián Zsolt, a DVSC-DEAC vezetőedzője.

 

Bravúr

 

– Játékosaim rendkívül motiváltak voltak, ami nem is maradt jutalom nélkül, hisz 2–1-re tudtuk megverni a stabil középcsapatnak számító Vecsést, mely győzelem mindenképp bravúrosnak mondható, ráadásul külön öröm, hogy vesztes állásból fordított a csapatom. A második félidőben mind erőben, mind játékban felülmúltuk ellenfelünket, ami bíztató lehet a jövőre nézve. Bár mindenki teljesítményével maximálisan meg voltam elégedve, mégis kiemelném Póti, Papp, Kiss, Bellon, Lovas, és a fiatal Andorkó játékát. A sorsolásnak köszönhetően legközelebb a már biztos kieső bőcsiekhez utazunk, így komoly esély van arra, hogy ne ezen a helyen fejezzük be a bajnokságot – mondta elégedetten Lajos Ferenc, a Hajdúböszörmény mestere. HBN–SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!