haon-sportoldal

2011.11.13. 12:21

Játék - barátok közt Debrecenben

<div></div> <div>&nbsp;Labdarúgás - A válogatott mérkőzések miatti - pénteken Liechtenstein volt az ellenfél, kedden Lengyelországban játszanak legjobbjaink - bajnoki szünetben meccsel kívánta formában tartani játékosait Kondás Elemér vezetőedző, ennek megfelelően már korábban lekötött egy gyakorló kilencven percet a Loki vezetése a Kecskemét ellen.

 Labdarúgás - A válogatott mérkőzések miatti - pénteken Liechtenstein volt az ellenfél, kedden Lengyelországban játszanak legjobbjaink - bajnoki szünetben meccsel kívánta formában tartani játékosait Kondás Elemér vezetőedző, ennek megfelelően már korábban lekötött egy gyakorló kilencven percet a Loki vezetése a Kecskemét ellen. A sors azonban közbeszólt: a két gárdát összesorsolták a Magyar Kupában, ezért a KTE edzőpartnerből riválissá vált, amellyel hamarosan összecsapnak a piros-fehérek, más ellenfél pedig nem állt rendelkezésre, maradt tehát az egymás elleni találkozó.

A jó iramú összecsapáson Kulcsár Tamás vitézkedett a leginkább, aki háromszor is betalált Erdélyi kapujába. A végeredmény 6-4 lett, a hajdúságiak legközelebb szerdán lépnek pályára, akkor a DVTK stadionjában kell bizonyítaniuk a Ligakupa hatodik fordulójában.

DVSC-Loki 6-4

DVSC: Malinauskas – Nikolov, Simac, Mészáros, Mardare – Rezes, Spitzmüller, Bouadla, Yannick – Kulcsár, Szilágyi.

Loki: Erdélyi – Nagy Z., Máté, Mijadinoszki, Korhut – Dombi, Ramos, Alisic, Szakály –Couibaly, Nikolic.

Gól: Kulcsár (3), Rezes, Simac, Bouadla, illetve Korhut, Dombi, Szakály, Alisic.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!