HAON Sziréna

2008.11.26. 07:30

Újra fertőzhet a vírus

<p>Nyíradony – Mivel egyesek a legalapvetőbb tisztálkodási szabályokat sem tartják be, a vírus újra fertőzhet.</p>

Háromszáz alsós gyermek fertőző májgyulladás elleni oltása kezdődött meg kedden a helyi általános iskolában. Az ÁNTSZ szakemberei aktív immunizálkással kívánják elejét venni a vírus tovább terjedésének, miután október óta nyolc fertőzöttet találtak a városban.

Jelenleg az iskola 10 év alatti tanulóit teszik védetté a Hepatitis A vírussal szemben – ingyen. Lapunk értesülése szerint több szülő már korábban, az első fertőzések kiderülését követően, saját költségén vásárolta meg a mintegy 6 ezer forintba kerülő oltóanyagot, s még a múlt hónapban beadatta gyermekének.

A megbetegedett tanulók osztályában és közvetlen környezetében passzív védőoltást kaptak az érintetteket, ám az nem volt elég a vírus terjedésének megállításához. Az intézményben a múlt hónapban szigorítottak a fertőtlenítés szabályain.

Azóta a szokásosnál háromszor több vegyszer fogy, valamint célzott fertőtlenítőket is alkalmaznak. Információink szerint a valós gondot az jelenti, hogy több családnál nem tartják be az alapvető higiénés szabályokat. Így viszont lehetséges, hogy az iskolában ismét felüti fejét a fertőző májgyulladás.

Aggódó pedagógusok

Már az első fertőzés után osztályokat oltottak be. A vírus jelenlétét október közepén regisztrálták, azóta fokozott fertőtlenítéssel védekezünk mindaddig, amíg az utolsó megbetegedéstől számított harminc nap el nem telik – mondta lapunknak Tóth Lajos Árpád, a helyi oktatási intézmény igazgatója.

Mint megtudtuk, a negyedik fertőzött gyerek után jelezték a szakhatóságnak, hogy jó volna mindenkit beoltani. Ezen igényüket a szülők és a pedagógusok is szóvá tették. – Mi hiába tartjuk be a szigorú higiénés szabályokat az intézményben, ha a tanuló hazamegy, és ott már senki sem figyel a megelőzésre.

A megbetegedett gyerekek nem a legrosszabb szociális élettérrel rendelkező családokból kerültek ki. A fertőzés viszont valószínűleg ott kezdődött, ahol még „pottyantós” WC-ket használnak, s az alapvető tisztálkodási elvárásoknak sem felelnek meg.

A korábbi években nem voltak jellemzőek az iskolára a fertőzéses betegségek, elenyésző a számuk például a nyolcvanas évekhez képest – közölte az igazgató. Egy helyi pedagógus arra panaszkodott, hogy bár az első fertőzések után jelezték, szeretnék, ha őket is beoltanák, lévén érintkeznek a tanulókkal, s családjuk van, esetenként pici gyerekkel, egyelőre nem kapnak a vakcinából. –

Szomorú, hogy mi ugyan mindent megteszünk az intézményben a fertőzés megállítása érdekében, bizonyos családok nem vesznek tudomást a fokozott odafigyelésről – tette hozzá.

Ajándékba

Lajkó Gabriella, az ÁNTSZ kistérségi tiszti főorvosa lapunknak úgy nyilatkozott, hogy Nyíradonyban eddig nyolcan kapták el a fertőző májgyulladást. Az oltások a tovább terjedés megelőzéséért zajlanak – a legérzékenyebb korosztálynak, a 10 év alattiaknak aktív védőoltást adnak.

– A védelmet nyújtó aktív oltószer ajándéknak is tekinthető, hiszen az ÁNTSZ-nek ez az ellátás nem kötelező feladata. Hajdúsámsonban is találtak négy fertőzöttet, a környezetükben élők „passzív immunizálása” már megtörtént – fűzte hozzá.

 

-J.G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!