Humorvárás

Megértem én a rádió

szándékát: válságos

időkben valami derűt

próbál átplántálni a

hallgatókba, ezért aztán

különböző szerkesztői

trükkökkel szaporítja a régi

kabarék ismétléseit,

és – eléggé

válogatás nélkül –

több részben sugározza a havi

kabarékat is. Nem ez a

minősítés helye, csak annyit jegyzek

meg, hogy nem szeretem a

közönségességet, a

testtájak gyakori emlegetését, a

harsányságot, a bugyutaságot.

És néha eszembe ötlik, miért

nem lehet például a magyar

írók humoros

írásaiból műsorokat

szerkeszteni? (Volt ilyen, szerettem, tovább is

lehetne fejleszteni.) Jókai

vagy Mikszáth, Móricz,

Móra vagy

Kosztolányi

kimeríthetetlen tárház lenne. Vagy

miért nem lehet a kiváló magyar

élclapirodalom történetét

szinte laponként bemutatni, mondjuk a

Charivaritól a Ludas Matyiig?

(Mára jószerint az ízléssel

is rendelkező élclapok szinte

eltűntek.) Miért ne lehetne a magyar

paródia műfajaiból műsort

szerkeszteni? Mi az oka, hogy amíg

Kellér Dezső, Gádor

Béla, Darvas Szilárd, de

még Komlós János

is meg tudta őrizni az aktuális

humor gondolatiságát,

mára éppen a gondolat tűnt el a

kabaréműsorokból? (Majdnem

azt mondtam: az intelligencia.)

Persze, hogy az az igazi humor, ha a

szöveg és a szándék a

jelenkorhoz kapcsolódik, mint mondjuk

Karinthynál. De ha ezt az

igényt jószerint csak

megalkuvásokkal, erős szelekció

nélkül lehet megvalósítani,

akkor abba kell hagyni. Nem lehet, hogy a

rádió kabaréja stílusban,

tartalomban ennyire ellentéte legyen –

hál’ istennek! – a műsorok

többségének

szellemiségével. Aki egy vak ember

tapogatózó

tájékozódásán kacag,

az nem humorszerető, hanem gonosz ember. –

De persze nem tehetek mást, hallgatni kezdem az

idei rádiókabarét is. Hátha

szellemes és vidámító lesz.

Ám az első

ordenáréság,

közönségesség,

bunkóság megjelenésekor

ünnepélyesen kikapcsolom.

- Bényei József -