HAON Sziréna

2011.11.13. 21:32

Jelzőlámpa a Keletterv elé Debrecenben

Debrecen - Amennyiben kedvezően bírálják el uniós pályázatukat, jövő év közepétől már lámpás forgalomirányítás előzheti meg az esetleges baleseteket a Wesselényi utcán – tudtuk meg a Magyar Közút Zrt. megyei szóvivőjétől.

Debrecen - Amennyiben kedvezően bírálják el uniós pályázatukat, jövő év közepétől már lámpás forgalomirányítás előzheti meg az esetleges baleseteket a Wesselényi utcán – tudtuk meg a Magyar Közút Zrt. megyei szóvivőjétől.

Vámosi Attila elmondta, egy a megye több pontját érintő csomag részeként mintegy 30 millió forintra pályáztak a megvalósításhoz.

Idén márciusban egy halálos kimenetelű gyalogos gázolás irányította újra a figyelmet a Keletterv előtti zebra veszélyességére. Röviddel a cikk megjelenését követően egy debreceni vállalkozó jelentkezett szerkesztőségünkben, hogy vállalná egy veszélyjelző sárga fényt adó lámpa ideiglenes felállításának a költségeit.

Továbbítva felajánlását a közútkezelő megyei igazgatóságához, azt a választ kaptuk, hogy ennek vannak kivitelezési akadályai, de tervezik a zebra áthelyezését a buszmegálló elé, és jelzőlámpával fogják védeni. Ez az elképzelés valósulhat meg sikeres pályázás esetén a tavaszi közbeszerzési eljárás lefolytatása után egy-két hónappal, amennyiben minden a normális kerékvágásban fog haladni - adott felvilágosítást Vámosi Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!