HAON Sziréna

2012.05.13. 19:03

Bővül a püspökladányi tűzoltóság épülete

Komoly átépítés, bővítés előtt áll a ladányi tűzoltóság. Ahogy arról már több alkalommal hírt adtunk, a célra még a tavalyi évben nyert pályázatot az önkormányzat, mint fenntartó. Ám közben a tűzoltóság állami kézbe került, s a városnak dönteni kellett: eláll a beruházástól, vagy biztosítja a vállalt önerőt, s megvalósul a bővítés.

Komoly átépítés, bővítés előtt áll a ladányi tűzoltóság. Ahogy arról már több alkalommal hírt adtunk, a célra még a tavalyi évben nyert pályázatot az önkormányzat, mint fenntartó. Ám közben a tűzoltóság állami kézbe került, s a városnak dönteni kellett: eláll a beruházástól, vagy biztosítja a vállalt önerőt, s megvalósul a bővítés.

Utóbbi mellett tette le a voksát a képviselő-testület, így idő közben megtörtént a kivitelező kiválasztása, s indul a munka.

Az önkormányzat kifejezett kérése volt, hogy helyi munkaerőt vegyen igénybe a kivitelező fővállalkozó, s ennek eleget is tett a cég, ahogy azt nézőink hallhatták az ügyvezető előbbi nyilatkozatából. Lehet tehát jelezni a szándékot, a beruházásban való részvételre. Ez a szerállás bővül majd, mind a földszinten, mind emeletráépítéssel.

Országos szinten téma volt a médiában az elmúlt hónapok során, hogy a tűzoltóságok átszervezésével, és a katasztrófavédelmi központok létrehozásával álláshelyek szűnhetnek meg. Az, hogy Püspökladány lett a megye három katasztrófavédelmi központjából az egyik, Dombi Imréné polgármester asszony azt mondja: egy komoly egyeztetés végeredménye, elismerés a ladányi tűzoltóparancsnokságnak, s ami a legfontosabb pozitív jövőképet fest a helyi tűzoltó szakemberek számára, hiszen itt nem kell attól félni, hogy elbocsátások lesznek, az állomány soraiból. Éppen ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy támogatja a felújítást, és biztosítja az ehhez szükséges 13 millió 120 ezer forintot.

-Természetesen az önkormányzat vállalta a 20%-os önerőt, hiszen itt püspökladányi emberek dolgoznak, a püspökladányi embereket szolgálják ki, minket védenek, óvnak, és én úgy gondolom, hogy a városvezetésnek kötelessége mellé állni egy ilyen fajta bővítésnek. A tűzoltók nem mindegy, hogy milyen körülmények között látják el a feladataikat –hangsúlyozta Dombi Imréné lapunknak.

A tűzoltóság tehát egy szerállással bővül, felette pedig három irodahelyiséget alakítanak ki, de kicserélik a külső nyalászárókat is. Ezen kívül felújítják s fűtésrendszert is és klimatizálják az épületet közel 54 millió forint értékben. Így június 15.-től új, kényelmesebb és korszerűbb körülmények között végzik majd munkájukat a ladányi tűzoltók és katasztrófavédelmi dolgozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!