HAON Sziréna

2012.05.30. 12:23

Felmondja a szerződést a vagyonkezelő - Új üzemeltetőt keresnek a Hotel Lyciumhoz

<p style="text-align: left;">Femondja a vagyonkezelő Hotel Lycium üzemeltetésére kötött szerződést - jelentette be egyebek mellett Papp László, Debrecen alpolgármestere a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. délelőtti sajtótájékoztatóján.

Femondja a vagyonkezelő Hotel Lycium üzemeltetésére kötött szerződést - jelentette be egyebek mellett Papp László, Debrecen alpolgármestere a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. délelőtti sajtótájékoztatóján.

 


Feléleszteni az erőmű tervét

A vagyonkezelő keresi az újabb eredménytermelési lehetőségeket - fogalmazott Papp László. Konkrétumként az energetikai ágazatot említette, neveztesen,hogy a hőszolgáltató engedélyes tervekkel rendelkezik biomassza erőmű létesítésére. Lépéseket kell tenni a a működés beindítására - jelentette ki. 

 

Többet fogyasztanak a buszok

Miért három év után jutott eszébe a vagyonkezelőnek, hogy bírósághoz fordul, mert a jelek szerint az Intertanker nem a valóságnak megfelelő fogyasztást adott meg az autóbuszokhoz? - hangzott az egyik kérdés a sajtótájékoztatón, mire Papp László elmondta, hogy megalapozott mérésekkel kellett rendelkezniük, s természetesen megpróbálták a vitát tárgyalásos úton rendezni. Mivel ez nem vezetett eredményre, marad a bírósági út. Közlése szerint egyébként a buszok üzembe állása után 23 százalék, később 6-8 százalék túlfogyasztást mértek-mérnek. Emiatt a vagyonkezelő 300 millió forintra tart igényt.


Új üzemeltetőt keresnek a Hotel Lyciumhoz

Az elmúlt héten megkapta a Keviép a levelet, amelyben a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. év végével felmondja a Hotel Lycium üzemeltetését - erősítette meg a Napló érdeklődésére Miklóssy Ferenc vezérigazgató. A döntést nem kívánta kommentálani,közölte csupán, hogy tárgyalásokat kezdtek több üzemeltetővel. Hangsúlyozta, a folytatásban mindkét félnek az az érdeke, hogy az üzemeltetésben együttműködjenek. Hiába szervez ugyanis rendezvényeket a Kölcsey Központba a Gyógyfürdő, ha nem teheti mellé a szállodakínálatot, s ugyanez fordítva is igaz: hiába van ott egy nagy rendezvényhez a szálláshely, ha nem kapcsolódik hozzá a konferencia-terem. Vagyis a kettőt szerves egységként lehet működtetni. Ennek kell megtalálni a módját a további tárgyalásokon – közölte Miklóssy Ferenc.

Mint korábban írtuk, a Gyógyfürdő felmondja a Hotel Lycium üzemeltetését, de továbbra is megtartja a kizárólagos jogot a szolgáltatásra a Kölcsey Központban.


 

Ötmilliárd osztalékot vontak el

Súlyosan veszteséges pozícióból pozitív tartományba sikerült felhozni a holding gazdálkodását - foglalta össze az igazgatóság döntéseinek eredményét Papp László. 2012 azonban még nehezebb év lesz, mert a jogszabályi változások érdemben befolyásolják például a hőszolgáltató eredményességét. Egyelőre a vízmű sem bővítheti a piacát kisebb települések üzemeltetési jogának megszerzésével. – A szolgáltatási bizonytalanságok miatt kivárunk - válaszolta a Napló erre vonatkozó kérdésére Papp László, hozzátéve: meg fogjuk vizsgálni e tevékenység jövedelmezőségét az új piaci környezetben.

A tagvállalatok között az említett két cég termel komoly nyereséget. A hőszolgáltató fél milliárddal, a vízmű több mint másfél milliárddal gyarapította a „kasszát”. A tőlük elvont osztalék eléri az 5 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy nem csak a tavalyi nyereséget, hanem a korábbi években felhalmozott tartalékot is „benyelte” a holding. A pénzt a veszteséges tagvállalatokra fordították, illetve ez nyújtott fedezetet tőkepótlási kötelezettségekre, és ebből finanszírozzák a cégek működését - mondta kérdésünkre Bak Ferenc a sajtótájékoztatón.

A hitelállományra vontakozó kérdés kapcsán megtudtuk, hogy összege évek óta változatalan: 34,4 millió Euró, illetve 1,6 milliárd forint, amiből üzeltrészt vásároltak az AKSD-ben. Tőketartozási kötelezettség 2012-ben nincs, a kamattörlesztés együttes összege 400-500 millió forintot tesz ki - hangzott el.

 


 

A korábbi esztendőhöz képest 2011-ben 2 milliárd forinttal javította a teljesítményét a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. - kezdte a legjobb hírrel a tájékoztatót dr. Papp László, Debrecen gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere szerdán a holding székházában. Konszolidációs programot hajtottak végre a veszteségek csökkentésére: megszüntették a veszteséges tagválalatokat - a lapkiadó kft.-t és a DEHIR Kft.-t –, létszámot csökkentettek a Cívisháznál, az Airport Debrecen Kft.-ből pedig kiválással egy eszközkezelő és egy üzemeltető társaságot hoztak létre. Az utóbbinak a többségi tulajdonát értékesítették, s a veszteséget is a vevőnek kell fedeznie. Ez 280 forinttal javítja a cégcsoport helyzetét.

A legnagyobb teher a DKV Zrt. 1 041 milliárdos vesztesége, ami így is 370 millióval kevesebb a 2010-esnél. Mint Bak Ferenc, a vagyonkezelő gazdasági igazgatója egy kérdésre válaszolva elmondta, az utaslétszám 2009-ben 10 százalékkal csökkent, azóta pedig évente 2-3 százalékkal apad. A problémát azonban elsősorban az üzemanyagok áremelkedése és a forint árfolyamának romlása okozza - magyarázta Papp László. A közlekedési vállalat tehát csak ezen mutatók javulása nyomán csökkenthetné tovább a veszteségét.

Ugyancsak negatív a Gyórgyürdő Kft. mérlege: 470 millió volt a vesztesége, s ebbe 250-et „hozott” a Hotel Lycium. Ezért az igazgatóság úgy döntött, hogy 2012. december 31-el felmondja a Keviép Holtel s-el kötött üzemeltetési szerződést. Papp László hozzátette: gondolkodnak azon is, hogy, más - a veszteséget kiküszöbölő – paraméterekkel akár maradhatna is a Gyógyfürdő Kft. üzemeltetésében a Lycium.

Külön sajátossága a történetnek, hogy a Gyógyfürdőnek kizárólagos joga van szolgáltatni a Kölcsey Központban - akkor is, ha a Lyceumot más üzemelteti.

 


A Gyógyfürdő Kft. által üzemeltetett hotel tavaly 250 milliós veszteséggel rontotta a holding mérlegét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!