Nézőpont: Kezdjük!

A Kósa-érához fűződő nagyberuházásokat lehet szeretni, s fanyalogni rajtuk nézőpont szerint. Az egyik örül a 2-es villamosnak, a másik értelmetlennek tartja a nyomvonalát, a művészetkedvelők szerint gazdagabbak vagyunk a Modem és a Kölcsey által, megint más pénzszórásnak látja, ki büszke a főtérre, ki a külvárosi fejlesztéseket hiányolja, s e sort folytathatnánk hosszan, ha nem lenne olyan unalmas. Ratalics László jegyzete.Egyszerre mindenkinek megfelelni nem lehet, s azért a helyi erő népszerűsége azt üzeni, hogy a többség, ha olykor morogva is, de nem tartja tőről metszett hülyeségnek, ami történik. Legfeljebb ahogy történik.

Az intermodális központ (nem csodálnám, ha a népnyelvben Nagyállomás maradna a neve) most mégis egészen más, mint általában az eddigiek. Hiszen nincs még egy olyan beruházás, amely annyiszor köszönne szembe s méretne meg a debreceniekkel, az ide érkezőkkel, az innen távozókkal, mint a Petőfi téri közlekedési szupercsomópont. Tudjuk, milyen fontos a kép, ami az embert először fogadja egy idegen városban, s mily jelentős, amelyet utoljára magával visz. S hogy mennyit, de mennyit számít, ha szívből azonosulhatunk azzal, ami a miénk.

A mai Nagyállomásról sok minden elmondható, de az biztosan nem, hogy szeretnénk. A terv, amely a vasúti pályaudvart kombinálja a helyi és helyközi buszok végállomásával a maga modern megközelítésével, több mint reménykeltő. Ez az az eset, amikor már a szándék is egyetértésre találhat Debrecenben, hiszen senki sem érezheti magát kisemmizve belőle. Ez az, amikor már csak az a kérdésünk: mikor kezdhetjük?

[email protected]