HAON Sziréna

2012.06.18. 10:14

Megérkezett a Wizz Air első menetrend szerinti járata Londonból Debrecenbe

Debrecen - Hétfőn újabb történelmi pillanat tanúi lehettünk, menetrend szerinti járat érkezett.

Debrecen - Hétfőn újabb történelmi pillanat tanúi lehettünk, menetrend szerinti járat érkezett.Két perccel délelőtt fél tíz után landolt a debreceni reptéren a Wizz Air jellegzetes lila-fehér gépe fedélzetén 172 utassal. A Debrecen-London menetrend szerinti első járattal 90 százalékban magyarok érkeztek, de mint azt később a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József elmondta, a foglalásokból kitűnik, hogy fokozatosan kiegyenlítődik majd a külföldiek és a magyarok aránya.

Európa légi térképére került a város - fogalmazott Kósa Lajos polgármester a gép megérkezését követő ünnepségen hangsúlyozva, hogy már lehet helyet foglalni a decemberben meginduló milánói és eindhoveni járatokra is. Amúgy Debrecen volt már a kontinens légiközlekedési térképén, hiszen korábban Münchenbe is indított menetrend szerinti járatot a városból a német OLT légitársaság, de az akkor nem bizonyult tartósnak. A Wizz Air viszont hosszútávú terveket sző a debreceni repülőtéren, amely később akár bázis reptere is lehet az Európában egyik legismertebb fapados légitársaságnak. A vezérigazgató szerint ugyanis a várakozást meghaladó a fogadtatása a londoni járatnak.

Minden napra jut legalább egy gép

Viszonylagos Csipkerózsika álmából újra éledt a város repülőtere, ahova most már leszállt az első menetrend szerinti londoni járat is gépe is. Ebből az alkalomból mind Kósa Lajos polgármester, mind Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója arról beszélt, hogy sikerült megtalálni azt a kedvező konstrukciót, amely hosszú távra biztosítja az összeköttetést a nagyvilággal. A heti 3 napon - hétfő, szerda péntek - induló, illetve érkező Debrecen - London járatot a foglalások alapján üzletinek és turisztikainak is lehet nevezni. Hasonló fogadtatást remél a vezérigazgató a decemberben meginduló másik kettőtől is. Mint azt lapunknak elmondta, a hollandiai Eindhovenből jelenleg is több mint 12 kelet-európai célállomás felé repülnek a Wizz Air gépei, köztük regionális szerepű kisebb városokba is, és a Benelux államokból is várható utasforgalom. Milánó pedig önmagában érdekes uticél lehet, de jelentős üzleti kapocs, átszállással akár Ázsiát vagy az amerikai földrészt is el lehet érni a malpensai repülőtérről, ahová a Wizz Air is szállni fog.

HBN-ÉP

 


 

15:25

“Nagy örömünkre szolgál, hogy a debreceni régió fejlődésének e fontos mérföldkövét ünnepelhetjük. Több mint 240 útvonalból álló hálózatunkban már számos sikertörténetnek voltunk tanúi. Most, hogy kedvező áraink Debrecenben is elérhetők, elősegítjük majd a turizmus fejlődését és növeljük a munkahelyek számát, amire nagy szükség van. Ez a befektetés csak a legfrissebb példája anyaországunk, Magyarország iránti elkötelezettségünknek” – hangoztatta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

„Debrecen és térségének gazdasági fejlődését, a város egészségturizmusának fellendülését, új munkahelyek teremtését, valamint az ország keleti része turizmusának élénkülését várjuk a London-Luton – Debrecen menetrend szerinti járattól. A járatindítás gazdasági és idegenforgalmi hatásainak kiaknázására Debrecen turisztikai célú együttműködést kezdeményezett a környező megyék nagyvárosaival: Miskolc, Nyíregyháza, Eger, Tokaj borvidék, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény és Balmazújváros bevonásával. A Turisztikai Régió a legfontosabb szakmai rendezvényen mutatkozik be, 2012. november elején a World Travel Market kiállításon” - fogalmazott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

„Nagy kihívás volt a repülőtér dolgozóinak a menetrend szerinti légi forgalom elindulása, hiszen csak néhány hónapja vettük át a debreceni repülőtér üzemeltetését. Az elmúlt fél évben jelentős átalakuláson ment át légikikötő: a személyi és az eszközállomány fejlesztésével készültünk további járatok fogadására. Nagyon hálásak vagyunk a debreceni önkormányzat és a szakmai szervezetek segítségéért, amit e fontos nap megszervezésben nyújtottak” – mondta Herdon István, a repülőtér üzemeltetési jogával rendelkező Xanga cégcsoport igazgatója.

 

A Wizz Air közleményéből

12:07

Leszállt az első Wizz Air-járat Debrecenben

Debrecen, 2012. június 18., hétfő (MTI) - Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air légitársaság első menetrendszerinti járata; a London-Lutonból érkező repülőgép 9 óra 32 perckor landolt a helyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a begördülő repülőt.

A 180 személyes géppel 172 utas érkezett Debrecenbe, tíz százalékuk angol turista - pontosították a korábbi adatokat a szervezők, hozzátéve: az első utasokat a Kodály filharmonikusok zenés köszöntővel várták. Az első járattal tartott a hajdú-bihari megyeszékhelyre Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport tulajdonos-igazgatója.

Az első gép utasait Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere vezetésével a város vezetői köszöntötték. A járat mintegy félórás várakozás után teltházzal indul vissza London Luton repülőterére.

Kósa Lajos a gép megérkezését követő sajtótájékoztatón elmondta: hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik a járat Debrecen és London között, ősz végétől pedig Eindhovenbe, illetve Milánó-Malpensa repülőterére indulnak menetrend szerinti Wizz Air járatok a debreceni repülőtérről.

Őszig minden nap lesz mozgás a légikikötőben, ahonnan charter-járatok viszik a turistákat különböző üdülőhelyekre - tette hozzá.

A polgármester kiemelte, hogy a menetrend szerinti légiközlekedés beindulásától az idegenforgalmi-, az üzleti- és az egészségturizmus fellendülését is várják; ennek érdekében Debrecen turisztikai célú együttműködést kezdeményezett a környező megyék nagyvárosaival.

(A Google egy korábbi közlése szerint Európában évente átlagosan 1 millió 130 ezer alkalommal keresik külföldről a magyar fogászatokat. Franciaország, Németország, és Ausztria után az Egyesül Királyságból érdeklődnek legtöbben a magyar fogászati kezelése iránt - tartalmazza a Google felmérése.)

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója szerint a mostani járattal Debrecen felkerült Európa térképére. Kifejtette: több mint 240 útvonalból álló hálózatukban már számos sikertörténetnek voltak tanúi, s meggyőződése, hogy hosszú távon ezek sorába tartozik a debreceni járatindítás is.

A vezérigazgató meggyőződése szerint egy-két év alatt bázisrepülőtérré fejlődhet Debrecen, ami azt jelenti, hogy nem csak fordulnak naponta a Wizz Air gépei, hanem éjszakára is Debrecenben maradnak.

Herdon István, a Xanga vezetője elmondta: az elmúlt fél évben jelentős fejlesztésekkel készültek az újabb járatok fogadására. Egyidejűleg megköszönte a Wizz Air és az önkormányzat segítségét, amit a menetrendszerű légiközlekedés megindításához nyújtottak.

MTI

10:05

Teljes kihasználtsággal

Információink szerint teljesen megtelt az a gép, amely 10 óra 10 perckor száll fel Debrecen repülőteréről, London-Luton irányába tartva.

Leszállás utáni pillanatok

9:57

A fogadtatás ünnepélyes volt, a Kodály Filharmónia Debrecen a Csillagok háborúja jól ismert zenéjét játszotta, mialatt a jellegzetes lila-fehér gép a kifutópályáról a fogadóépület elé gördült, megkapva közben az ilyenkor szokásos „öntözést” is a repülőtér tűzoltókocsijából.

A Londonból érkezőket a város vezetői – köztük Kósa Lajos polgármester – fogadták, az érkezők között ott volt Herdon István is, a repülőteret üzemeltető Airport Debrecen Kft.-t működtető Xanga vállalatcsoport vezetője, valamint Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

Várakozó utasok a debreceni repülőtéren

A nagy médianyilvánosság előtt megérkező utasok a kicsekkolásra, illetve bőröndjeikre várnak.

– Égerházi Péter –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!