kapcsolatépítés

2019.12.19. 17:58

Közelebb kerülhettünk idén a kortárs művészetekhez

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. több kiállítást, művészeti workshopot, könnyűzenei tábort is szervezett.

Saját összművészeti fesztivált szervezett és részt vett országos rendezvényeken, ahol a kortárs találkozásokra, a nyitásra és az aktivitásra helyezte idén a hangsúlyt a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. – áll az intézmény 2019-es évet bemutató éves beszámolójában.

„Bármelyik művészeti ágról beszélünk, önkéntelenül hozzá gondoljuk értő közönségét is. Egy-egy műalkotás néző vagy hallgató nélkül önmaga töredékét éri csupán, ha egyáltalán valamit. Az üres nézőtereknél, a fel nem vágott könyveknél, a kihalt múzeumoknál, a kongó hangversenytermeknél kevés szomorúbbat tud elképzelni egy művészetet szerető ember. A MANK tevékenysége éppen ez ellen irányul: számos kezdeményezésével, programjával, rendezvényével, ösztöndíjával, művésztelepével és kulturális-művészeti felületével a minél gazdagabb és sokrétűbb találkozásokat segíti elő. Művészet és közönség, művészek generációi és a műalkotások titkai iránt nyitott iskolások között” – idézi a közlemény Fekete Péter kulturális államtitkárt.

„Legyen szó művészetpedagógiai foglalkozásról, kiállításszervezésről, koncertekről, vagy éppen a kulturális sajtóról – akár hazai, akár nemzetközi terepen -, felületeinket összehangolva, átlátható formában arra tudtuk fordítani, hogy erősítsük a művészek és a művészek, valamint a művészek és az érdeklődő közönség közti kapcsolatok hálóját, hogy érdemi és izgalmas találkozásoknak adjunk teret és időt” – fogalmazott Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója.

Számos művészeti programnak biztosítottak helyet a MANK alkotóházaiban is, szerveztek művészeti workshopot, könnyűzenei tábort, de sor került a Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitását követő művésztalálkozóra is – olvasható az összegzésben.

Megújult a MANK online infrastruktúrája is, új honlapon szavazhat a közönség a Kaszás Attila-díj jelöltjeire. A felületen elolvashatóak a legjelentősebb kulturális cikkek, megújult formában lehet olvasni a könnyűzenei támogatásokról a Hangfoglaló Program oldalán, a www.hangfoglalo.hu felületen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!