Hagyományőrzés

2021.02.13. 11:00

Tartalmas évet zárt a vajdasági Hagyományok Háza Hálózat

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság a nehézségek ellenére is tartalmas évet zárt.

Forrás: Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság

Fotó: VMMI

A Felvidék és Kárpátalja után most Juhász Gyula, a vajdasági hálózat munkatársa értékelte gazdag programsorozatukat.

Az első negyedév kezdetén megtartották a III. Dúrmoló Téli Népzenei Táborunkat Tóthfaluban: tizenegy csoportban kilencven résztvevővel foglalkoztak.

Idei újdonságnak számított, hogy az eddigi években meghirdetett szekciók mellett kezdő és haladó furulyaoktatást, középhaladó hegedű, valamint tamburaoktatást is tarthattak. A táborban a gyermekek s fiatal felnőttek napi nyolc órát muzsikáltak és énekeltek intenzíven. A rendezvényen néptáncpedagógusok népi játszóházat és táncházat tartottak, muzslyai népmesemondók meséltek a táborlakóknak. A rendezvényt gálaműsorral zárták, amelyen minden résztvevő bemutathatta, mit is tanult az öt együtt töltött nap alatt.

A februári Dúr-moll fiatal népzenészek csókai találkozóján a fiatalok a vajdasági táncházas zenekarokról hallhattak előadást a hetvenes évektől kezdve.

Az elhangzottakat fényképek, hangfelvételek és videófelvételek színesítették. Az igényes program gálaesttel zárult.

Békéscsabán rendezték március elején a Kárpát-Medencei Népi Textilfesztivált, amelyen idén a szervezők a mai életünkbe illeszthető textíliákra helyezték a hangsúlyt.

A konferencia mellett megnyílt Népi textíliák mai életünkben című pályázati kiállításon a délvidékiek szép sikereket értek el: a résztvevők számos díjjal térhettek haza.

A farsangi időszak érdekes színfoltjai voltak a Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó házaspár bemutató órái óvodásoknak és iskolásoknak.

Természetesen e vigalmi időszakban a művészek az énekre és a táncra helyezték a hangsúlyt. Ugyancsak a házaspár állt élére a Nemzeti Összetartozás Napjára meghirdetett Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét kezdeményezés délvidéki megvalósításának, amelynek keretében vajdasági tánccsoportok is megosztották videón a környékre jellemző táncaikat.

Az immár hagyománnyá vált viseletkészítő tanfolyamokra idén már túljelentkezés volt.

A foglalkozásokat még két alkalommal megtartották az év elején, majd az oktatás online formában folytatódott. A nyári könnyítések nyomán személyes részvétellel szervezték meg júliusban a záróvizsgát, amelyen tizennégy hallgató adhatott számot tudásáról. Az elkészült darabokat kiállításokon mutatták meg a nagyközönségnek.

A korlátozások miatt, szeptemberben, öt helyszínen, Magyarszentmihályon, Óbecsén, Hajdújáráson, Topolyán és Zentán rendezték meg a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozót és Sokadalmat.

A programsorozaton mintegy kétszáz fő vett részt, s melynek hangulata – a Pannon RTV jóvoltából – az egész délvidéki magyarsághoz eljutott. Különösen emlékezetes maradt a zentai találkozó után rendezett táncház, amelyen három-négy zenekar húzta a talpalávalót az egybegyűltek nagy örömére.

Vajdaságiak Békéscsabán
Fotó: Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság

Varázskosár címmel, az óvodásoknak készített interaktív foglalkozások a 2020-as évben is folytatódtak:

vajdasági néptáncoktatók, szakemberek, népzenészek látogattak el óvodákba interaktív foglalkozásokat tartani, illetve óvodások látogattak el a helyi magyar egyesületek épületében rendezett foglalkozásokra.

A Ricsaj – Találkozás a Népművészettel programot két helyszínen szervezték meg, s a hagyományoknak megfelelően vajdasági néptáncoktatók, néptáncosok, zenészek, mesemondók, kézművesek tartottak bemutatót és foglalkozásokat a gyerekeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!