Trilla Fesztivál

2021.09.08. 07:10

Hatalmas sikerrel zárult az első alternatív népdalfesztivál

A rendezvény etno jazzel, a cappellával, elektronikus zenével és világzenével bővítette a hagyományos hangzásvilágot.

Forrás: Trilla

Fotó: Várkonyi Botond

Az első Trilla fesztivál népes résztvevői tábora megerősítette a szervezőket abban, hogy sokaknak van igénye az ilyen típusú programokra. Liber Endre, a fesztivál igazgatója és a szervező Hangvető alapítója ezért biztosította is a közönséget, hogy jövőre szeretnék megtartani a rendezvény folytatását.

Az alternatív népdalfesztiválon többek között kiváló népzenei együttesek és népi gyerekkoncertek szerepeltek a műsoron, de részt lehetett venni az első Lajtha László Nemzetközi Népzenei Konferencián, valamint a Borbély-Dresch Quartet és az Anima Sound System előadásán is.

A programsorozatot szeptember 3 és 5. között Martonvásáron rendezte meg a város önkormányzata, a Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház és a budapesti Hangvető. A fesztivál, amely új irányból közelített a népzenéhez, arra a koncepcióra épült, hogy a népdal összeköti az embereket.

A Trilla egyszerre épít a helyi hagyományokra és művészekre, valamint az ország legszínvonalasabb, minden ízében különleges népzenei alapú produkcióira – fogalmazott az igazgató.

A fesztiválon színpadra állt a Szomjas György és Ferenczi György által közösen megálmodott Betyárjáték, Balogh Kálmán és Lukács Miklós Cimbalomduója, a Borbély-Dresch Quartet, az Ötödik évszak, a Bazseva zenekar, Korzenszky Klára a Klárisokkal, Enyedi Ági, a Martonvásári Fúvószenekar, a Dalinda, a Magos, az Anima Sound System, az Erdőfű, a Tűz Lángja zenekar, Paár Julcsi, a helyi Százszorszép Táncegyüttes, a Szeprence, a Régi Szépek és a Martonvásári Művészeti Iskola. A koncertek mellett egész nap hagyományőrző gyerekfoglalkozásokkal várta a kicsiket a Kenderkóc népi játszóház, valamint számos workshop és interaktív foglalkozás is helyet kapott a programok között.

Az első Lajtha László Nemzetközi Népzenei Konferenciára a kontinens minden szegletéből érkeztek népzenészek. Az Agroverzum tudományos élményközpontban megrendezett előadások középpontjában Lajtha László életműve, az épülő Lajtha-Ház és Kulturális Központ, valamint az európai népzenei oktatás állt.

Nem titkolt célunk nemzetközi fesztivállá bővíteni a Trillát, amelyen felsőoktatásban tanuló népzenészek és népzenekutatók mutatkozhatnak be a színpadon és a szakmai közösség előtt is – mondta el Liber Endre, a konferencia főszervezője.

A fesztivállal kapcsolatban további részletek az esemény honlapján és Facebook-oldalán olvashatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!