Honvédelmi Minisztérium

2023.12.02. 09:46

Újabb pályázatot hirdettek a Sportszázadhoz való csatlakozásra

Az újjáalakult Sportszázad nagy sikerére való tekintettel a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Nemzeti Sportügynökség újabb pályázatot hirdetett a Sportszázadhoz való csatlakozásra – közölte a tárca szombaton az MTI-vel.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Azt írták, hogy

a pályázatra minden olyan 18. életévét betöltött sportoló jelentkezését várták, aki a tárgyévben vagy az elmúlt két évben legalább a sportága hazai bajnokságán érmet szerzett.

A november 30-i határidőig több mint kétszázan jelentkeztek – tették hozzá.

Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sok tehetséges fiatal sportoló érdeklődik a Sportszázad iránt és érzi fontosnak, hogy a sportpályák mellett a Magyar Honvédség keretein belül is dicsőséget szerezzen a hazájának

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a sportot is felügyelő honvédelmi tárca vezetője a közlemény szerint.

„A túljelentkezés egyértelműen mutatja, hogy egyre több sportolónk tartja fontosnak a kettős életpályát. Reméljük, hogy a Sportszázad nyújtotta lehetőséggel is tudunk segíteni, hogy minél több fiatal folytatni tudja a sportolói pályafutását” – közölte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A felvételt nyert sportolóknak lehetőségük lesz arra, hogy sporttevékenységük mellett önkéntes tartalékos katonaként a Magyar Honvédség állományában teljesítsenek szolgálatot abban a vármegyében, amelyben életvitelszerűen élnek és sportolnak – tették hozzá.

A nyertes pályázók kiértesítése a tervek szerint még idén decemberben megtörténik

– olvasható a HM közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában