Celeb

2023.11.10. 07:12

Kit akar megütni a vérmes szabolcsi lány?

Beszédes fotót posztolt a Nagy Ő kiesője Kádár Enikő. Le kellett vezetnie a stresszt a műsor után.

Szívesen megütné Jákob Zolit Kádár Enikő? Mérges A Nagy Ő döntése miatt? Vagy talán a többi versenyzőre haragszik? A napokban ugyanis Enikő bokszedzésről posztolt, ahol nagy lendülettel esett neki a zsáknak.

Forrás: ripost.hu

Kire neheztel Enikő?

Enikő a Ripost-nak elmondta, az Instastory szövege – miszerint így vezeti le a műsor utáni feszültséget –, csupán egy frappáns megjegyzés akart lenni. Egyik barátnője bokszedző, aki meginvitálta egy kis mozgásra. Nem neheztel viszont senkire, se Zolira, se a többi lányra. Jól érezte magát a forgatások alatt, az ott töltött idő, szép emlék maradt számára. A Nagy Ő döntéséről, azaz Bettiről pedig úgy gondolja, biztosan jól megfontolt, alapos választás volt. 

Soha nincsenek véletlenek!

– mondta Enikő, Bettivel kapcsolatban.

A műsor utáni élet

Saját szerepléséről úgy fogalmazott, szerinte tekintettel volt a társaira, próbálta betartani a szabályokat, és végig önmaga tudott maradni. Így bár szingliként, de a műsor után is boldogan folytatja eddigi életét, és beleveti magát a munkájába. Kiemelte emellett, hogy a most 21 éves fia is támogatja, ami nagyon sokat jelent neki.

Forrás: ripost.hu

Enikő szívesen sportol

Enikő egyébként a sport szerelmese, így gyakran próbál ki új sportágakat. Szeret mozogni, és ha munkája engedi, akkor igyekszik napi szinten edzeni. Hamarosan aerobikot tart majd leukémiás gyerekek javára. Ebből is látszik, hogy nem csak a mozgást, de a gyengébbek támogatását is próbálja szem előtt tartani. - olvasható a ripost.hu oldalon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában