mulatság

2019.05.17. 08:48

Zene, tánc, főzés Nagyarban

Míg a hagyományos pásztorételek rotyognak, kulturális műsorral várják a fesztiválozókat.

Hatodszor rendezik meg Nagyarban a Pásztorétel fesztivált, amit az idén összekötnek a gyermeknappal.

A gasztronómiai és kulturális programokkal a Veress-tanya kempingben, a Petőfi-fa környékén várják a kicsiket és a nagyokat május 18-án, szombaton 10 órától.

A köszöntők, a hivatalos megnyitó és Gacsályi Gyula református lelkész áldása után a házigazda, Veress Zoltán, a vajai Rákóczi Tárogató Egyesület tagja autentikus pásztordalokat játszik, őt követi Sarkadi Tamás, aki felső-Tisza-vidéki pásztorbotolós táncot mutat be.

Tizenegy órakor megkezdődik a főzőverseny, előtte bemutatják a csapatokat, és ismertetik a szabályokat.

A kora délután és az este programokban gazdag, minden korosztály megtalálja a neki tetsző elfoglaltságot. A gyerekek rajzversenyen mutathatják meg tehetségüket, színházi előadást nézhetnek, kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, és kipróbálhatják a hagyományos népi játékokat.

Az idősebbek íjászkodhatnak, kenuzhatnak a Túron, pásztortotózhatnak és csatlakozhatnak az ügyességi vetélkedő indulóihoz.

A tábortűz körül

Természetesen kulturális műsorban sem lesz hiány, a helyi és térségi művészeti csoportok és előadók a nap során egymást váltják a színpadon. Fellépnek a nagyari óvodások, a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola citerásai, a jármi asszonyok néptánccsoportja, a nagyecsedi hagyományőrzők, muzsikál a Görice zenekar. A rendezvényt a Bácsi Bence vezette táncház és közös, tábortüzes szalonnasütés zárja.

KM

Borítókép: Szakavatott zsűri bírálja a csapatok főztjeit Fotó: Pusztai Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában