Tengerszem-csúcs: kipipálva

Ha hegyet mászna az ember hétvégi programként, irány Tokaj! De sokadszorra már nem jelent túl nagy kihívást a Nagy Kopasz, a látogatás pedig garantáltan borozásban végződik, ám annak, aki szereti a gyalogtúrákat, netán hegymászó ambíciói is vannak, az alpesi élményért nem kell messzire mennie: alig két fővárosnyi távolságra tőlünk csodákra invitál a Magas-Tátra.

Korai kezdés

Négyórás autóút és ugyanennyi lépcsőzés után a sziklahasábok tetején találja magát a túrázó, majd pedig könnyen a Kelet-Magyarország hasábjain is, ha történetesen fotóriporter is kerül a kalandvágyó társaságba – a csapat élményeit Póka Róbert foglalta össze.

A helyszín elérése előtt elkalandozhat az utazó egy felvidéki vártúra vagy egy szlovákiai gasztrotúra irányába, mindezt némi kassai óvárosi barangolással összekötve, bennünket is csak a pénteki késő esti érkezés segített abban, hogy nem tértünk el a kijelölt programtól.

Az elhagyott hegyoldalak és az alagutak fényei árulkodtak csak arról, hogy megváltozott körülöttünk a táj. Vesztegetni való idő nincs, ha nagy tervekkel érkezik az ember: 1200 méter szintkülönbség leküzdése a Csorba-tótól a Tengerszem-csúcsig, majd ugyanennyit ereszkedni vissza – mindezt lehetőleg sötétedés előtt, egy nap alatt teljesítve.

Marcell barátunk, szállás- és túramenedzserünk szigorú indulást hirdetett, és jól tette: a későbbi 12 órás műszak valóban indokolta a friss és korai kezdést. Összesen talán kétszer fél órát időztünk csak a két útba eső vendégházban, reggeltől estig tartó menetelésünket megszakítva.

Súlyos gránittömbök

A Csorba-tótól a kristálytiszta, zöld vizű Poprádi-tóig könnyű gyalogösvényen haladva a kirándulók sokasága sejtetni engedi: a java még csak ezután jön, de a túrázók többsége beéri egy ízletes ebéddel a tóparti vendégházban. A mi úti célunk viszont a Rysy, 2499 méterrel a tengerszint felett, avagy irány a lengyel zöldhatár!

A fogadótól meredeken felfelé vezet az ösvény, súlyos gránittömbökön egyensúlyozva egy óra elteltével elénk tárul a meseszép Menguszfalvi-völgy látképe, előttünk a főgerinc csipkézett ormaival. Csapatunk pedig kezdhet számolgatni: vajon hányszor kellene fellépcsőzni itthon a 14 emeletes tetejére, ha a szintkülönbséget el akarnánk tüntetni?

Rétek és patakok

A völgykatlanban a Hincó-patakhoz érve elágazik a túraútvonal az 1900 méter magasban megbúvó Békás-tavak irányába. A vadvirágos rétek, hömpölygő patakok, vízesések között szüntelenül nézelődne, fotózna a túrázó, és erre van is alkalma a szusszanásnyi pihenők alatt.

A kopár, sziklás hegyoldalakkal övezett, csillogó vizű, tipikus jégkorszaki eredetű tengerszemtől továbbkaptatva már oda kell figyelni minden lépesre a szakadékok peremén.

A segédlétráknál, köteleknél nem ritka a sorban állás, akárcsak a Tátra legmagasabban fekvő, Hunfalvy-hágó alatti menedékházának pultjánál: a hetente két-háromszor cserélődő vendéglátós­brigád alig győz bennünket kiszolgálni a forró gulyással.

Eddig ér az emberi lábnyom, a természet erői viszont még magasabbra törekedtek. Közel egyórás szikla- és falmászás árán felérhetünk a szentélybe.

Eloszlott tévhit

A hegyek ködbe burkolóznak, szomszédunkban a már csak hegymászó-felszereléssel meghódítható Gerlachfalvi-csúcs, alattunk pedig lengyel barátaink, ám belőlük most nem sok minden látszik.

Ha a visszaúton látni is akarunk valamit, nem szabad sokáig ülni a babérokon a Tengerszemen elhelyezett kőoszlopnál: délután könnyen lecsaphatnak a völgyben viharok, és a köd sem akar átlátszóbb lenni. Lefelé majd könnyebb lesz – sokáig tartotta magát a nap legnagyobb téveszméje, ami a hátralévő úton viszonylag hamar eloszlott.

Nehéz besorolású túra annak, aki végig szeretne menni, remek hír viszont, hogy a gyönyörben itt van középút. Nem panaszkodhat a túrázó akkor sem, ha a völgyben visszafordul, legfeljebb a következő alkalommal választ majd egy masszívabb lábbelit, amire pedig ezen a terepen komoly szükség van – és ez a mi esetünkben is bebizonyosodott.

KM