Ökotudatos tanárok drótszamáron – „Olyan ütközést is átéltem, hogy az első kerékvilla visszahajlott...”

A két meggyőződéses bringás példája remekül alátámasztja, mennyire jó dolog kerékpározni.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Ugyan március elején hivatalosan már elindult az idei bringaszezon, a koronavírus-járvány a drótszamarasok zömét is visszatartotta attól, hogy kimozduljanak. A helyzeten a szeszélyes idő csak tovább rontott, a június eleji felmelegedéssel viszont egyre többen pattannak a kétkerekűek nyergébe. A Magyar Kerékpárosklub 2018-as felmérése alapján ma a magyar felnőtt lakosság 84 százaléka megengedhetné magának, hogy kerékpárt tartson, mégis csupán 67 százalékuk rendelkezik saját biciklivel. Van tehát még miért kampányolni, amit a fővárosban nemrég meg is tettek a kerékpározás 7 fő előnyét népszerűsítve. Mindez a mi kedvünket is meghozta, és ezúttal két tanárember mondta el lapunknak, miért nem válna meg soha hűséges párjától, a kerékpárjától.

Hiába szenvedett gyermekkorában agyrázkódást egy kerékpáros balesetben dr. Csobó Péter, a Nyíregyházi Egyetem Filozófia Intézeti Tanszékének tanára, soha semmi nem vehette el a kedvét a bicajozástól. Már debreceni tanárévei alatt szívesen mondott le – még télen is – a tömegközlekedésről a kétkerekű javára, amióta pedig Nyíregyházán él és dolgozik – ennek már közel húsz éve –, mindenhová kedves trekkingjével jár. Pedig autója is van, de a négykerekűvel jobbára csak különleges alkalmakkor rója az utakat.

Volna még tennivaló

– Ezek az alföldi városok, amilyen Debrecen és Nyíregyháza is, nem akkorák, hogy az mindjárt gyors járású automobilok után kiáltana. A tömegközlekedés pedig időigényes, időhöz kötött, szemben a biciklizéssel. Ennek ellenére sokan még mindig ódzkodnak a kerekezéstől, ami azért sem meglepő, mert az emberek már gyalogolni se nagyon akarnak. Mennyivel más a helyzet mondjuk Németországban. Élhettem ott pár évet, és láttam, hogy még fogadásokra, koncertekre is biciklivel járnak szépen kiöltözött férfiak, magassarkút húzó nők. Nem szégyellik, mert a biciklizés életforma, környezetvédelem, és ha úgy tetszik, filozófia – sorolta érveit a főiskolai docens. Mint elmondta, nálunk sajnos az autósmorál még nem tart ott, hogy sok úrvezető partnerként tekintsen a biciklisekre, és a motorosokhoz is lenne néha egy-két keresetlen szava. – Annyit azért javult a helyzet, hogy a bicikliutak hossza megtöbbszöröződött, és az autósok is kénytelenek valamivel jobban odafigyelni ránk. Ami persze nem jelenti, hogy Nyíregyházán ne lennének még megoldatlan forgalmi helyzetek. Például a Csipke, a Szarvas vagy a Kereszt utcán úgy hajt be időnként az autós a kereszteződésbe, hogy ha tempósra venném a figurát, talán már nem élnék. Az is felbosszant, ha egyes szakaszokon a gyakran töredezett járdát nevezik ki bicikliútnak, mint mondjuk Nagyhalász és Ibrány között.

Ahonnan már nincs megállás

– Ha rajtam múlna, elrendelném a motorizáció racionalizálását, folytatnám az infrastruktúra fejlesztését, és a közlekedési morál jobbítására is fordítanék többletenergiákat. Persze a kerékpárosok közül se mindenki szent. Mégsem ítélem el a zebrán átkerekezőket, ha körültekintően, másokat nem zavarva és úgy hajtanak át az úttesten, hogy mondjuk senki nem jön arra – szögezte dr. Csobó Péter, akiről az is kiderült, hogy nem tartja bölcs dolognak súlyos milliókat költeni drótszamárra vagy autóra.

Talán még nála is nagyobb kerós dr. Drabancz M. Róbert, az egyetem másik főiskolai docense. Aki ismeri, könnyen hiheti róla, hogy már kisdedként se bölcsőben, hanem kerékpárnyergen ringatták. Pedig a szülei annyira óvták a széltől is, hogy csak felső tagozatosként tanulhatott meg biciklizni. Onnantól viszont nem volt megállás, és a szerencsi fiú – mire az oldalára erősített sétálómagnóban lejárt a Sex Pistols-kazetta – már le is tekerte a Szerencs–Mezőzombor–Mád–Rátka „körgyűrűt”. Ráadásul a mozdonyvezető apukának köszönhetően az egész család ingyen vonatozhatott, így a kerékpáron kívül más járművel mindmáig nem akadt dolga.

Sportos nyereg

– Sokan azt se tudják rólam, hogy jogosítványom is van, de ahogy kiszálltam a sikeres vizsga után az autóból, többé nem ültem a volán mögé. Annál többet tekertem, pedig de sokat borultam már! Olyan ütközést is átéltem, hogy az első kerékvilla visszahajlott. Már középiskolásként leküzdöttem nagy távolságokat, mert amikor rájössz, hogy 10 kilométer után bírsz húszat is, 20 után pedig harmincat és így tovább, az olyan, mint egy adrenalinbomba.

– Régen nemhogy az eső, a hó és a jég se zavart, akár mínusz 12 fokban nyeregbe pattantam, és csak az okozott némi kellemetlenséget, hogy a bajszomról és szakállamról csomókban lógott le a zúzmara vagy a jég. Ma már óvatosabb duhaj vagyok. Egyébként biciklizés után koncentrálni is jobban tudok, a tekerés a magas vérnyomást ugyancsak karbantartja, de leginkább addig jó, amíg élvezetet okoz – hallhattuk. Gyorsan kiderült, a tanár úrnak a felső középkategóriás krosszkerékpár a kedvence, és leginkább a sportos nyergeket kedveli.

Sokféle cangája volt már, és legutóbb azért kellett újat vennie, mert a vasútállomásról ellopták tőle a régit. – Ezért a meglévő kettő mellé beszereztem egy csotrogány vasutas kerékpárt. Nehéz, de legalább nem ugrál, és mivel magasan van a súlypontja, a fekvése is remek. De ami ettől is jobb, ezt nem akarja a városban ellopni senki – tette hozzá nevetve.