A malacokat és a kocát aztán követte a vadkan is

A vaddisznóra egész évben lehet vadászni, így a közelmúltban élt is ezzel a lehetőséggel Vári István. Ezt a legutolsó élményét szerkesztőségünkkel is megosztotta.

Vadra utaltak a jelek

– Az egyik délután a szokásunkhoz híven ismét vadászatra adtuk a fejünket Papp Ervin barátommal. Korábban sikeresnek mondhattam magam a vaddisznóvadászat terén, azonban az afrikai sertéspestis bennünket is elért.

Az utolsó két süldőmet 2017 októberében ejtettem el Beregdaróc határában. Azóta viszont még csak nem is láttam vaddisznót a területünkön – kezdte az előzmények felelevenítésével Vári István.

– A pestis idején be is tiltották vadászatukat egy időre, később pedig elrendelték a disznók diagnosztikai célból történő vadászatát szigorú előírások betartása mellett.

Később aztán arról lehetett hallani, hogy itt is, ott is feltűnt néhány példány belőlük.

Lassan egy éve újból kijárogatok disznót lesni, de csak a balsors kerülgetett.

A szóróimról rendszeresen eltűnik a kukorica, de disznóval nem találkoztam. Pár hónapja azonban már elég sok nyommal találkozom, a lesen ülve érzem a szagukat, hallom a neszeket, az eredmény viszont semmi.

Legutóbb is átvert egy kan, és szépen kereket oldott a mellettem lévő sűrűből. Továbbra sem adtam fel. Tudtam, hogy egyszer majdcsak eltéveszti a lépést.

Riadóztatta a malacait

– Szóval a napokban elég korán kiültünk a lesre Ervinnel. Alig helyezkedtünk el, amikor tőlünk balra az erdei úton hirtelen megjelentek a malacok, és rohantak be a szóróra. Ervin még sohasem látott vaddisznót szabad környezetben, ezért majd szétvetette az izgalom, mikor megböktem, hogy ott vannak a malacok.

Lehettek vagy tízen. Pár perc múlva megjelent egy szép nagy koca is, aki kiszúrt bennünket, és hatalmas fújásokkal riadóztatta malacait. Mindenki abbahagyta az evést, és villámgyorsan beugrottak az erdőbe. Lőhettem volna, de nem lőttem!

Kidugta az orrát a sűrűből...

– Éreztem, hogy „apu” is itt tartózkodik valahol a sűrűben, és előbb-utóbb megjelenik.

– Alig telt el húsz perc, amikor egy hatalmas ágtörést hallottunk a sűrűből. Tudtam, hogy ki fog lépni a nagyvadam, méghozzá egy szép vadkan személyében.

Mozdulatlanul figyeltünk, amikor láttam, hogy egy disznó tőlünk közel 20 méterre kidugta az orrát a sűrűből. Ő is meredten figyelt, hiszen vaddisznóéknál ez már csak így szokás: óvatosan felmérik, hogy tiszta-e a levegő, ki lehet-e lépni az útra.

– Teljesen kihúzódtam balra, ahonnan már láttam, hogy egy szép kan áll az út szélén. Nyaktőre célozva adtam le a lövést, ami a szokásomhoz híven most is pontosan talált.

A 279. vaddisznóm pedig tűzben rogyott, egy lépést sem tett. Mire oda értünk hozzá, lelke már az örök vadász­mezőkön járt.

Az elejtett vadamnak megadtuk az illendő végtisztességet. Zúgjanak neki a csarodai tölgyesek! – tette hozzá befejezésül Vári István.

MML