A lánya adta az ötletet

2020.08.06. 14:00

Maszkokat tervez a nyíregyházi származású asztrofizikus-professzor

Dr. Márka Szabolcs professzor szerint olyan maszk kellene mindenkinek, mely egyszerre funkcionális és divatos.

Márka Szabolcs lánya hívta fel szülei figyelmét a maszkkészítésre

Forrás: Márka Szabolcs archívuma

Márka Szabolcs neve ismerős lehet olvasóinknak: 2017-ben a gravitációs hullámok észleléséért és a LIGO-­detektor megalkotásáért három amerikai tudós kapta a fizikai Nobel-díjat, a projektben pedig Szabolcs és felesége, Márka Zsuzsa is részt vettek. Akkoriban több alkalommal is beszélt lapunknak a programról a nyíregyházi származású asztrofizikus, a New York-i Columbia Egyetem professzora. Márka Szabolcs a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Egyetem hallgatója volt, friss projektje pedig a Covid ellen irányult.

– Az ötlet a lányomtól jött, hogy érdemes lenne maszkokat készíteni, mert amíg nincs védőoltás, addig meg kell magunkat védeni. Az egyetlen, ami teljes biztonságot adhat, az emberektől való szeparáció – mondta lapcsoportunknak Márka Szabolcs.

– A mindennapi viseléshez azokat használjuk, amiket a lányunk készít. Hozzákezdett varrógéppel, és összerakta a legjobbakat az itthon lévő anyagokból – folytatta. – A maszkoknak nagyon fontos szerepe van és lesz a betegség megállításában és a divatban is egyaránt, sőt azt gondolom, hamarabb vesznek le a polcról azért egyet, mert trendi, mintsem mert funkcionális. A másik, amit ki kell emelni: most nyáron érezzük azt, hogy kényelmetlen és meleg, így azt gondolom, ha a jövőben velünk marad a betegség, érdemes lenne olyanokat kifejleszteni, amelyek nemcsak szépek, de megállítják a kórokozókat, és nem kényelmetlenek, hidegek vagy melegek – közölte.

Márka Szabolcs lánya hívta fel szülei figyelmét a maszkkészítésre
Fotó: Márka Szabolcs archívuma

A vírus külföldön

A vírus New Yorkban is elszabadult. – Az emberek komolyan vették az első időszakot, segítették egymást, nagyon összetartó közösség él itt – mutatott rá a professzor. – De gondoljunk bele abba, hogy több mint tízmillió ember van összezárva egy területre, így rendkívüli módon meg kellett változnia az életnek ahhoz, hogy a koronavírus ne okozzon óriási problémát. Az emberek kezdeti reakciója teljesen logikus volt, ami a városra hónapokig óriási hatást gyakorolt, mivel nem tudtak működni a boltok, az éttermek és a vállalatok. A város üzleti sokszínűsége eltűnt, eddig bármilyen ételt lehetett itt venni a világ bármely tájáról, most azonban nagyon nehéz; rendelni lehet, de a számtalan kultúra jellegzetes ételei eltűntek. Azért szeretünk itt élni, mert ez a világ kulturális központja – mutatott rá.

Mint mindenki, Márka Szabolcs is tart a vírustól és az esetleges második hullámtól.

Aggódás, félelem

– Ha az ember komolyabban foglalkozik ezzel a témával, rájön, mennyire is súlyos ez. Orvosokkal dolgozunk; csak akkor nem fél az ember tőle, ha nem látja, mire képes ez a kórokozó – jelentette ki a professzor. – Ez a vészhelyzet más, mint ami eddig volt. Jobb nem elkapni, nem szabad úgy kezelni, mint az influenzát. Nem csak azon van a hangsúly, hogy valaki belehal, néha ez még olyan lehetőség, ami eltörpíti azt, hogy mi történik akkor, ha valaki túléli a koronavírust, de tönkremegy a tüdeje. Dolgozunk rajta, hogy amilyen hamar csak lehet, előállítsuk a védőoltást, és mindenki megkaphassa időben – közölte.

Környezettudatosság

Az első maszkban, amit a lánya készített, volt egyediség, hiszen olyat akartak, ami mindenkihez illik és kényelmes is.

– Úgy gondoltuk, hogy azt fogják szívesen hordani az emberek, ami funkcionális és szép is. A lányom mindenkit megkérdezett, hogy ki milyet szeretne, és aszerint csinált mindent – emlékezett vissza a büszke apuka.

– Van egy kutatási irány, amin orvosokkal együtt dolgozunk, méghozzá az, hogy a maszk ne legyen kényelmetlen, nyáron meleg, télen hideg és viselhetetlen. Már most látható, hogy óriási környezetszennyezési problémát fog okozni a maszk, mivel műanyagszemét. Ugyanabból készül, mint a tartós bevásárlószatyor, ezért nem bomlik le, és még nehezebb lesz kiszedni a vizekből. Hasonló gondot fog okozni, mint a kólásüvegek szétdobálása, így minket a biztonságos újrafelhasználhatóság motivál – folytatta.

– Nekem az sem tetszik, hogy az emberek boltokban veszik a maszkokat, hiszen így könnyebben kidobják. Ha ők készítik saját maguknak, és több órát dolgoznak rajta, hirtelen valahogy fontossá válik számukra, és nem lesz belőle szemét – tette hozzá.

Márka Szabolcs kiemelte, hogy sok időt töltenek Magyarországon, nagyon szeretnek hazajárni.

Elővigyázatosnak kell lenni

– A gyermekeink tökéletesen beszélnek magyarul; az USA-ban van a munkánk, Magyarországon az otthonunk – vallja. – Teljesen országfüggő, hogy mennyire lesz súlyos következménye annak, ha bekövetkezik a második hullám. Ami most történik, nagyon kellemes meglepetés számomra, hiszen az emberek elég sokat kint vannak az utcán – jegyezte meg. – Fontos, hogy ugyanolyan komolyan és felelősségteljesen viselkedjünk, mint eddig, mivel minél komolyabb a fertőzés, annál elővigyázatosabbnak kell lenni. Otthon főzünk majd, és hordjuk a védőfelszerelést – mondta.

MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában