Szerelmes és harcos őzek a határban

Éppen elkezdődött a szerelmes őzek enyelgése, amikor Borbás Bálint és testvére, Tibor az egyik vasárnap estére meghívtak egy vaddisznólesre a vitkai határba, de mint mondták, a szomszédos tarlón akár róka vagy sakál is a tiszteletét teheti.

Minden körülöttük forog

Gyönyörű volt a rálátás a Tisza-parti galériaerdőre, a lekaszált, bokrokkal tarkított lucernatáblára. Csönd volt, a szúnyogok meg-megújuló támadásai még szórakoztattak is, mert amint megérezték a szúnyogriasztó szagát, hátast dobva fordultak arra, amerről jöttek. A szórakozást még fokozta a lucernatáblán sétáló két szürke gém és a gólya, mivel a várt serte vad nem érkezett. Ellenben az erdőszélben megjelent az őzek nagyasszonya, a Suta, hiszen már minden körülöttük forog, ők azok, akik elveszik a daliás koronát viselő bakok józan ítélőképességét. Csipegeti a friss hajtást, közben körbenéz, látja e valaki, látja-e vajon a nagy Ő. Egy éppen berzenkedő fiatal bak indul el a nyomán, hiszen elhintette a szerelem minden mámorító illatát.

A suta, mintha azt mondta volna, „te vagy az, ficsúr?”, és egy kissé megriszálta hátsó fertályát, s szökkent kettőt, de csak annyit, hogy tovább csigázza az őzlegényt. Nem kérdés, tetszik neki az ifjú, és ni csak, belekezd a szerelmi gyűrűk rajzolásába. A bak utána, de még nem engedi, hogy utolérje.

Tőlem 20-25 méterre történik mindez, hallom levegővételüket, s a tapasztalt, legszebb csáberővel rendelkező suta az előtte álló bokor felé kanyarodik. Várom őket a túlsó szélen, de nem jönnek, megálltak, enyelegnek, megtörtént a beteljesülés.

Ekkor jelenik meg az erdő szélén az Öreg, a daliás agancsot viselő, amelynek talán hamarabb kellett volna a szépet tennie az őzasszonyságnak, mert lehet, hogy őt várta. Nincs kétségem, felmérte a helyzetet, egyenesen a bokor felé veszi az irányt. Nos, ekkor vágtat el előttem a fiatal bak, utána a dühtől vezérelt Öreg. Bevallom, örültem, hogy késtél, öreg cimbora.

Zsoldos Barnabás