Nyíregyháza

2022.09.15. 09:20

Kerek évforduló és testvérgyülekezeti találkozó

Kerek évfordulót ünnepelt a hétvégén a Sóstói Református Gyülekezet és az erdélyi Kolozsi Református Gyülekezet.

Húsz évvel ezelőtt, 2002 nyarán Kósa László lelkész kezdeményezésére vették fel a kapcsolatot egymással, s ennek a folyamatos lelki kapcsolatnak a legmeghatározóbb-, legemlékezetesebb megnyilvánulásai mindig a személyes találkozások voltak.

A két közösség a múlt hétvégén emlékezett meg a húszéves évfordulóról,  Nyíregyházán vendégeskedett az erdélyi gyülekezet, megnéztek a belváros hangulatos köztereit, a megyeszékhely legnevezetesebb épületeit, a városháza- és megyeháza dísztermeit, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházat, annak tornyát, a felújított Evangélikus Nagytemplomot és a Kállay-ház kiállításait. Megkoszorúzták a Nemzeti Összetartozás Emlékművét (Életfa), amelyet nemzeti imádságunk és a Székelyhimnusz közös eléneklésével tettek még emlékezetesebbé. A nap zárásaként a sóstói zenélő szökőkutat is megtekintették. Az „évfordulós” találkozás legünnepélyesebb pillanatait a vasárnapi istentisztelet jelentette a sóstói református templomban, ahol a vendéggyülekezet lelkésze, nagytiszteletű Sikó Piroska hirdetett igét.

– „Uram, én mindig vétkeztem/ De Feléd tárom két kezem/ Ne hagyj a mélybe lenn!/ Szeretni tudjak végtelen” – csendült fel Csiha Kálmán református püspök verse a kolozsiak énekkarának előadásában. A közös élmények lélekben is megerősítették a testvérgyülekezet tagjait.

A búcsú pillanatait Kósa László így összegezte: – Az évek alatt sok tekintetben megváltozott körülöttünk a világ, de ma is ugyanazzal az őszinte szeretettel tudunk egymásra nézni, mint ott akkor, húsz évvel ezelőtt. Ez pedig annak bizonyossága, hogy ez Istentől van, akinek hála legyen mindezért – mondta.

Sóstói Református Gyülekezet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában