Őshonos kutyáink tükrözik a magyar néplelket

A hungarikum kutyafajták fennmaradása érdekében együttműködési megállapodást kötött a közelmúltban az Állatorvostudományi Egyetemmel a Magyar Ebfajták Szövetsége (HUKOSZ).  Az őshonos magyar kutyafajták – komondor,  kuvasz,  puli,  pumi,  mudi,  magyar vizsla,  drótszőrű  magyar  vizsla,  erdélyi  kopó,  magyar  agár – fennmaradása érdekében  végzett  magas  szintű  szakmai  tevékenység  folytatása  napjainkban ugyanis elképzelhetetlen a modern tudomány eredményeinek és eszközeinek felhasználása nélkül.

– Az Állatorvostudományi Egyetemmel megkötött megállapodásunk több témakört érint. Kiemelten fontos a fajtavédelem, a fajtamentés, az állatvédelem, a tudatosság fejlesztése, az edukáció, az elméleti és gyakorlati kutatások szervezése, mentorálása – tájékoztatta szerkesztőségünket Hajnal Gyöngyi, a HUKOSZ alelnöke.

– A tudományos együttműködéseink az állategészségügy, az állatvédelem és fajtavédelem, a fajtamentés, a hagyományőrzés, a történeti és művészettörténeti szakirányokban valósulnak meg. A nemzeti kutyafajtáink nem kapják meg az őket megillető rangot, elismerést modern mindennapjainkban. Ennek oka részben társadalmi, de részben szakmai. Korábban nem voltak olyan tudományos kutatások, amelyekből megtudhattuk volna pontosan a fajtáink eredettörténeteit, eredeti tulajdonságaikat és a társadalomhoz, illetve az egyénhez alkalmazott szerepüket. Java részben anekdoták és házi legendáriumokban megőrzött történetekből, néhány ásatási leletből tájékozódtak az érdeklődők korábban, viszont rengeteg a művészettörténeti és a régészeti emlékanyag, ahogyan az 1800-as évekből származó fajtaregenerációs kísérletek jegyzetei is megtalálhatóak a könyvtárakban és magángyűjteményekben. Nem szabad elvetnünk az archeogenetikai kutatási lehetőségeket sem, amellyel a vándorló magyarság korába,  a velük élt kutyákat kutatva is vissza tudunk tekinteni.

– Az őshonos kutyáink két fő csoportba oszthatóak aszerint, hogy milyen régóta élnek a magyarsággal. A puli, a kuvasz, a komondor például több ezer év óta velünk róják a történelem útját, míg a pumi, vagy a mudi, esetleg az ismertebb magyar vizsla 200 éve. Fontos tudni, hogy nemzeti kutyafajtáink mindegyike olyan módon került kitenyésztésre, hogy tükrözik a magyar néplelket. A történeti múltban gyakori jelenség volt, hogy egy-egy állatfajta megtestesített fontos minőséget védelmi, tanító vagy nevelő okokból. Mára ezek az értelmezések nem általánosak, kevéssé ismertek, említésüket meg kell magyarázni. A kutya az ember társa, segítője és támasztéka. Nemzeti fajtáinkat akkor látjuk helyesen, akkor kezelhetjük a helyesen, ha ezt a feladatot keressük bennük. Sajnos, azt kell mondanom, hogy mindegyik nemzeti fajtánk tenyésztési adatai elmaradnak a kívánatostól. Veszélyeztetettek. Talán a rövidszőrű magyar vizsla valamelyest jobban áll a többiekhez képest, mivel a tenyésztési adatai nagyjából 700 törzskönyvezést mutatnak éves viszonylatban, de az igazán minőségi állományok kialakításához ez is nagyon kevés – tette hozzá Hajnal Gyöngyi.

A Nyíregyházán élő Zsíros Csaba közel ötven foglalkozik a mudi, a pumi és  a puli tenyésztésével.

– Mint minden gyermek, én is nagyon szerettem az állatokat. Bár Nyíregyházán a Nyírfa utcában nőttem fel, de a nagyszüleim Nagykállóban és Érpatakon éltek, s a házuknál tartottak kutyát is. Már gyermekként szívesen olvastam a Kutya című újságot, s már abban az időben is különösen nagy figyelmet kaptak a magyar kutyafajták. Így én óhatatlanul is elköteleztem magam velük, különösen az apró testűekkel: a mudival, a pumival és a pulival - elevenítette fel a kezdeteket az aranykoszorús kutyatenyésztő, a Nyírségfia Kennel létrehozója.

– Szerencsém is volt, mert a Víz utcán élt egy tenyésztő, a fuvaros Hegedűs bácsi fia foglalkozott pulikkal, és onnan került hozzám az első kutya. Kezdetben csak kedvtelésből tartottam, vittem versenyekre, aztán szinte észrevétlenül tenyésztés lett belőle. Egyre több tapasztalatot szereztem, egyre több alom lett. Sok segítséget kaptam a kezdeti években a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetségének nyíregyházi szervezetétől, amelyre mindig is jellemző volt az aktív közösségi élet.

– A szakfolyóiratban sok jót olvastam a puliról. Az enyémet kivittem a környékbeli juhászatokba, mert kíváncsi voltam, tud-e vajon terelni, s ott találkoztam a pásztoroknál pumival és mudival, s aztán már a kiállításokon is nagyobb figyelmet szenteltem ezeknek a fajtáknak. A mudi 1974-ben már nagy bajban volt, országosan talán ha harminc egyedet lehetett összeszámolni. Voltak, akik már le is mondtak erről a kutyáról. Engem is próbáltak lebeszélni róla, hogy inkább pulival foglalkozzam. Maradtam a mudi mellett is, és juhászoknál aktívan dolgozó 10-12 mudit vontam be végül a tenyésztésbe. Gyakorlatilag azok a kutyák jelentik a ma meglévő mudiállomány alapjait. A pumi meg úgy jött mindehhez, hogy egykoron a Nyíregyházi Állatparktól felkértek, csináljunk egy magyar pásztorkutyás bemutató parkot. A puli és a mudi tehát már megvolt nekem, a pumikat pedig beszereztem barátoktól, ismerősöktől.  Korábban a pumit falusi puli keverékkutyának tartottam, de ahogy megismertem, megszerettem, mert nagyon értelmes, játékos, közvetlen kutya, kellemesen csalódtam benne, így elkezdtem én is tenyészteni. Végül a kutyák nem maradtak a parkban, mert rájöttünk, hogy nem illenek oda, mert ezeknek az állatoknak hiányzik a feladat. Vadászkutyákkal nem foglalkoztam, de kuvasz és komondor volt az előbb említett bemutató a parkban. Később sem foglalkoztam e két utóbbival, mert a nagy testükből adódóan más igényeik vannak, más célra tenyésztették azokat. Végül maradt a puli, a pumi és a mudi.

E három között valamilyen rangsort fel lehet-e állítani? – kérdeztük a szakembertől.

– A szívügyem a mudi, mert hogy újra meghonosodott hazánkban, abban én is nagy szerepet játszottam, a saját munkámnak érzem azt a fajtát, persze mindegyiket szeretem. A puli különleges külsővel rendelkezik, zsinóros szőre van, kevés ilyen külsejű kutya van a nagyvilágban, de a munkakészsége már nincs úgy meg, mint a másik két fajtának. A pumi és a mudi ugyanis még most is jobban munkára fogható.

Napjainkban mennyire veszélyeztetettek a magyar kutyafajták? – tettük fel az újabb kérdést.

– Úgy hallom, hogy a magyar vizsla elég népszerű kutyafajta napjainkban. Az öt pásztorkutya lehet akármennyire értékes, ha nem talál feladatot magának, akkor a túlélésre nincsen garancia. Úgy érzem, az én kutyáim, a puli, a mudi és a pumi megtalálták maguknak a feladatot, mert rendkívül intelligensek, feladattal terhelhetőek, s ráadásul a fiatalok felkarolták ezeket a kutyákat. Vannak ugyanis olyan sportágak, mint például az agility, ahol jól lehet alkalmazni ezeket az ebeket. Ennek köszönhetően az utóbbi években népszerűvé váltak itthon és külföldön egyaránt, ráadásul a mudinál elég változatos színeket lehet megfigyelni. Van többek között fekete, fehér, barna , hamvas, cifra. Könnyen tanulnak és egészséges fajták – mesélte az építész végzettségű szakember, akinek a kutyái a világ minden részén megtalálhatóak. Főleg mudit tartanak szívesen az emberek, a Nyírségfia Kennel kutyái eljutottak már többek között Japánba, Brazíliába, Amerikába, Kanadába, Európa szinte minden országába.

– Folyamatosan tenyésztek, mert mindig van olyan tenyésztési cél, amit el szeretnék érni. A tenyésztéskor fontos a küllem, a fajtaleírást igyekszünk minél jobban megközelíteni. Másik fontos szempont a használati érték, hiszen ezek valójában munkakutyák. A betanítás tulajdonképpen a gazda feladata, de amíg itt vannak nálam a kölykök, addig én is foglalkozom velük. A harmadik fontos szempont a tenyésztéskor a szervezeti szilárdság, hogy egy kutya mennyire egészséges.

Vajon a tenyésztő a munkája során nem szereti meg ezeket a kiskutyákat annyira, hogy fáj a szíve továbbadni őket?

– Természetesen szeretem a kiskutyákat is, de még nem nőttek nagyon hozzám, az idősebb kutyáktól már nehezebb megválnom. Az idősebb kutyát még elkísérem a repülőtérre is, ha viszik Amerikába, az az elválás már jobban megvisel. A kiskutyáknál azt látom, hogy örömmel és lelkesen jönnek értük, szeretet veszi körül a kölyköket, s ez megnyugtat. A kölyköknek figyelem kell, gazda kell, foglalkozni kell velük, ha itt maradnak nálam, olyan sok kutyára nem tudok figyelni, s az a kutyának sem jó, s nekem sem jó.

Vannak-e napjainkban fiatal kutyatenyésztők, milyennek látja az utánpótlást? – kérdeztük befejezésül.

– Vannak a mi vármegyénkben és a szomszéd vármegyékben is fiatal tenyésztők, akik meg szoktak keresni, s én szívesen segítek nekik. Gyakran kikérik a véleményemet. Nekem is érdekem, ha már ennyi energiát belefektettem a tenyésztésbe, legyen folytatása, hiszen ez nem öncélú tevékenység volt a részemről. Kiállításokon is sokat beszélgetek fiatal tenyésztőkkel, hiszen én is sokat tanulok tőlük. Vannak például új módszerek a kiképzésben, amikről lemaradtam,  vagy ha eljönnek hozzám megnézni a kutyákat, különböző teszteket végeznek velük, amik a számomra is újdonságot jelentenek.

M. Magyar László