Marokkó misztikus világa rabul ejti az utazókat (fotók)

Szamárfogatot előz a Range Rover a casablancai körforgalomban, és bár a látvány szürreális, tökéletesen tükrözi Marokkó sokszínűségét. Leghíresebb mecsetjének ablakai az óceánra néznek, miközben a szűk utcák árusai sáros vízzel locsolják a földet, hogy ne érje túl sok por a frissen nyúzott kecskehúst... A királyi városok patyolattisztasága csak álom a fezi óvárosban sétálóknak, de a marrákesi főtér, a Djemma El Fnaa éjszakai forgatagának kaotikus életképe sokáig elkíséri az utazót – ahogy engem is. 

Hajnali ébresztő 

Nyolcnapnyi turistáskodás után azt gondolom, Marokkót legalább egyszer látni kell, mert van valami misztikus abban, ahogy az óvárosi bazárok körülölelik az utazókat, akik nem győzik kapkodni a fejüket: az egyik helyen lélegzetelállítóan gyönyörű épületeket, kerteket és kapukat látunk, pár perccel később kígyóbűvölőkbe s majomidomárokba botlunk, néhány nap után pedig már csak mosolygunk azon, hogy reggel 4 óra 36 perckor megszólal a müezzin. 

A fezi óváros kilencezer utcája 

Már az első benyomás is erőteljes: Essaouria medinája a világörökség része, különleges hangulatába pedig egykor Jimi Hendrix is beleszeretett. A város nyugodtsága fel sem tűnt, később viszont, amikor Fezben és Marrákesben is megtapasztaltuk a nyüzsgést, jólesett volna a kezdeti, jól kezelhető tömeg. Fezben ez már szóba sem jöhetett: IX. századi óvárosának 9 ezer (!) utcája van, aki ott eltéved, soha többé nem talál ki onnan. De nem kell aggódnia, hiszen étellel, itallal el lesz látva, tud magának venni ruhát, cipőt, szőnyeget, és ha szüksége lenne rá, ékszert, játékot vagy kerámiát is. Marrákes piaca hasonlóan szerteágazó, de ott a főtér mellett lévő, 77 méter magas Kutubia mecset eligazítja az utazót. A város persze jóval több mint a főtere: a Bahia palota egy csoda, ahogy a Majorelle-­kert is. Ez utóbbiban a világ minden tájáról származó 1800 kaktusz és 400 pálma mellett bambuszok, tavirózsák és szebbnél szebb növények csábítják hosszú sétákra a sok nyüzsgés után egy kis pihenésre vágyó turistákat. 

Az ég és föld urának emelték

Aki látta a Casablanca című filmet Humphrey Bogarttal és Ingrid Bergmannal a főszerepben, a marokkói városban járva biztosan ellátogat Rick kávézójába – de szerintem az is készít ott egy fotót, aki csak hallott a híres alkotásról. Mi is fotózkodtunk a híres épület előtt, majd a II. Hassan-mecset felé indultunk – nem nagyon lehet eltévedni, hiszen a 210 méter magas minaret mindenhonnan látszik, kiváló támpontot adva a turistáknak.

A félig a szárazföldre, félig az Atlanti-óceánra épített mecset és minaret, mely a föld és víz urának hatalmát hirdeti, 700 millió dollárból készült el, a pénz nagy részét a marokkóiak adták össze. A monumentális építmény 25 ezer hívőt képes befogadni, az előtte lévő téren pedig 80 ezren férnek el. A mecset, melybe beférne a párizsi Notre-Dame, Marokkó korábbi uralkodója, II. Hassan 60. születésnapjára készült, a mekkai után ez a legnagyobb vallási emlékmű. A francia építész, Michel Pinseau tervei alapján készült, ennek ellenére száz százalékban marokkói. A carrarai fehérmárvány oszlopok és a muranói kristálycsillárok kivételével minden felhasznált építőanyag – márvány, gránit, gipsz vagy fa – Marokkóból vagy a környékéről származik.

A mecset és a minaret 35 ezer ember munkája, az utolsó öt évben több ezer marokkói művész dolgozott azon, hogy aprólékos munkával feldíszítsék a falakat, oszlopokat s a mennyezetet. A padlófűtéssel ellátott mecset földrengésálló, az egyik legérdekesebb eleme pedig az az elcsúsztatható tető, ami éppen nyitva volt, amikor ott jártunk, a minaret tetején lévő lézernyaláb éjjelenként természetesen Mekka felé mutat.

Egy város, ahol még a füvet is ollóval nyírják

Itt még a füvet is ollóval nyírják – mondja az idegenvezető, és hozzáteszi: mivel Rabat a királyi főváros, akkora a tisztaság, hogy akár a földről is ehetnénk. Ez utóbbit nem próbáltuk ki, de a patikatisztaság szembeötlő. Különösen úgy, hogy a város nagy részén fehérre festették az épületeket – mindezt kékkel kombinálják, így néha úgy érzi az utazó, mintha Görögországban járna. 

De ez itt Marokkó, annak is a legszebb városa, ahol egyenruhába öltözött lovasok őrzik a be nem fejezett, így csupán 44 méter magas Hasszán-tornyot és V. Mohammed mauzóleumát – ez utóbbi, a fehér márvánnyal borított homlokzatával és zöld, piramis alakú tetőzetével valódi építészeti remekmű. Ahogy az Almohádok uralma alatt épített erőd vagy a tökéletes harmóniát árasztó, szökőkutakkal, citromfákkal, burjánzó virágokkal teli andalúz kert is lenyűgöző. A kertben kapunk egy finom mandulás sütit, megkóstolhatjuk a híres marokkói mentateát, de Rabatban búcsúzunk el az Atlanti-óceántól is: megnézzük, ahogy beleömlik a Bou Regreg folyó, s elraktározzuk az elénk táruló, páratlan panorámát. 

Jártunk keleten, délen és nyugaton, amit csak nyolc nap alatt lehetett, felfedeztük. Mindebből nekem úgy tűnik, hogy Marokkó színes, sokszor hangos, időnként kaotikus, amitől hosszan zsong az év nagy részében stressztől zajos fej, de csak pár nap kell ahhoz, hogy ráérezzünk e különleges ország hangulatára. Kicsit mágikus, néha keleti, máskor nagyon arab, sokszor pedig európai. 

SZA