Nyíregyháza

2023.12.12. 14:25

Lehetőség a teljes, önálló életre

Huszonketten kezdhetnek új, minőségi életet támogatott lakhatásban.

Csáki Alexandra

Fotó: Dodó Ferenc

– Az a misszió, amit mindenféle jogszabályi kötelezettség nélkül teljesít az egyház évszázadok óta, a természetének a veleje: nem haszonszerzésből gondoskodik mindazokról, akiknek szükségük van a törődésre. Ennek a területnek kiemelten fontos erőforrásai, amiért mindannyian hálásak vagyunk a magyar egyházaknak – mondta Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a nyíregyházi ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon projektzáró rendezvényén. Az evangélikus egyház fenntartásában működő intézmény az elmúlt kilenc hónapban három új támogatott lakhatást biztosító, illetve egy fogyatékkal élők nappali ellátására kialakított ingatlannal bővült mintegy 756 millió forintból. A nagyszabású fejlesztés érintette a szeretetotthon már meglévő szolgáltatásait és épületeit is.

Közösen szőtt szociális háló

– Az ilyen beruházásoknak és a mögöttük álló embereknek köszönhetően úgy változtathatjuk meg a hazai fogyatékosságügy helyzetét, ahogy arra korábban még nem volt példa. Végre leomlanak azok a falak, amiket még az államszocializmus idején emeltek, s amelyek teljes mértékben elzárták ezt az ügyet a társadalomtól. Tudatosítani kell az emberekben: attól, hogy valaki fogyatékossággal él, lehet jó szomszéd – erről a támogatott lakhatást biztosító otthonok környékén lakók meg is bizonyosodhatnak. A korábbi tapasztalat azt mutatja, hogy az előzetes fenntartások eltűnnek az egymás mellett élés során. A támogatott társasházi és családi otthonokban önálló, minőségi életet élhetnek és döntéseket hozhatnak a lakók. Jelenleg ötezer olyan férőhely van az országban, mint itt, az ÉLIM által építtetett és vezetett házakban. A jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy még több akadályt hárítsunk el és még több segítséget nyújtsunk azoknak, akik a leginkább hiányt szenvednek – hangsúlyozta Fülöp Attila.
– Divatos kifejezés a szociális háló, amit együtt szövögetünk, hogy a szükséget szenvedő, bajban lévő, gyámolításra szoruló embereket elláthassuk, ám ez csak együttműködéssel lehetséges. Példamutató ez a közös munka a nyíregyházi önkormányzattal, a magyar állammal, ami az európai uniós források gondos felhasználásával lehetővé tette a vármegyeszékhelyen is, hogy fejlődhessünk, továbbléphessünk – vette át a szót Gregersen-Labossa György. A Magyarországi Evangélikus Egyház diakónia bizottságának elnöke hozzáfűzte: fontos, hogy ezek az együttműködések erősödjenek.

Értékesnek érezhetik magukat

A három új támogatott lakhatást biztosító ingatlanban összesen huszonkét férőhelyet alakítottak ki, amire már most ötvenkét jelentkező van. Az új nappali ellátás mellett a meglévőnek helyet adó épületet korszerűsítették, vásároltak két kisbuszt, felállítottak két e-bike csatlakozással is rendelkező töltőállomást, a támogató szolgáltatásban dolgozóknak pedig beszereztek négy elektromos kerékpárt.
– Az önkormányzat számára kiemelt cél, hogy minden embertársunk méltó életet élhessen és hozzáférjen az alapszolgáltatásokhoz. Fontosnak tartjuk, hogy ez a szemlélet érvényesüljön a városvezetés és intézményei munkája során – jelentette ki Jászai Menyhért. Nyíregyháza alpolgármestere rámutatott: az ÉLIM nem csupán egy intézmény, itt mindenki megtalálhatja azt a szeretetteljes légkört, melyben értékesnek érezheti magát. A dolgozók mindennap jelesre vizsgáznak hivatástudatból, emberségből, empátiából, s a szeretet nemcsak szavakban, tettekben is megnyilvánul.
A Luther téri gyülekezeti teremben tartott tájékoztató után a vendégek és a szeretetotthon dolgozói az ünnepélyes szalagvágást követően megismerkedtek a Selyem utcai új nappali ellátóval, majd Sipos Ilona intézményvezető bemutatta a projektet. A rendezvény úti áldással ért véget, amit Gregersen-Labossa György mondott el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában