Az ítélet nem jogerős

2019.12.20. 14:13

Perselypénzt loptak a templomból, ezért börtönbe kell menniük

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. december 20-án gyorsított eljárásban társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt J.L. és Á.E. vádlottat is 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Forrás: Illusztráció / shutterstock

A tényállás szerint a vádlottak élettársak és 2019. december 17-én délután együtt italoztak a nyíregyházi Karácsonyi Forgatagban. Ezután bementek a főtéren található Római Katolikus templomba, ahol – kihasználva a templom segítőinek jóindulatát – egyedül maradtak, és az egyik asztalról egy lezárt adománygyűjtő dobozt vettek magukhoz. A vádlottak azzal beültek egy padba, beszakították a tetejét és kivették belőle az abban található 2.985 forintot, majd távoztak a helyszínről. Ezt észlelte a templom egyik dolgozója, aki értesítette a rendőrséget, így a párt a helyszín közelében elfogták.

A bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe vette a bűncselekmény elkövetésének rendkívüli erkölcsi elítélendőségét valamint, hogy mindketten több alkalommal voltak már büntetve, különös és többszörös visszaesőnek minősülnek, legutóbb 2019. év elején szabadultak szabadságvesztés büntetésükből.

Bár a vádlottak alacsony értékre követték el a lopást, de azzal, hogy az adománygyűjtő doboz tetejét beszakították, dolog elleni erőszakot követtek el, így cselekményükkel szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének bűncselekményét valósították meg.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlottak védői 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn.

- dr. Resán Dalma, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában