„Ezt a munkát csak akkor lehet jól csinálni, ha az ember képes érzelmileg elhatárolódni attól, amit nap mint nap lát”

Mint ahogy arról beszámoltunk, az idén is elismerték az év rendőreinek munkáját, a gazdasági kategória győztesét, Zatik Péter főtörzszászlóst, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendszergazdáját pedig már be is mutattuk olvasóinknak.

Azóta megtudtuk, van még egy megyei kötődésű díjazott: a mátészalkai származású Szabó Tibor Antal törzszászlós, a BRFK munkatársa a bűnügyi technikusi kategóriában lett az év rendőre.

Ez az ő útja

– Ahol nekünk, helyszínelőknek a munkánk miatt jelen kell lennünk, ott valaki mindig szomorú, az érintettek érzéseit pedig figyelembe kell venni, és azzal, amit teszünk, nem szabad dicsekedni – ennek jegyében él és dolgozik Szabó Tibor Antal. Nem szereti a nyilvánosságot, mert azt vallja, az ő dolga az, hogy a feladatait a szigorú protokollnak megfelelően elvégezze, ezzel segítve a nyomozást.

– Eredetileg vám- és pénzügyőr szerettem volna lenni, de ma már egyáltalán nem bánom, hogy másként alakult az életem – mondta lapunknak. – A tanulmányaim befejezése után, 2001 nyarán járőrként kezdtem el dolgozni Mátészalkán, és sokat gondolkodtam azon, vajon hogy viselném, ha halálos balesethez riasztanának. Megkértem egy patológust: hadd nézzek végig egy boncolást, de szerencsére nem éreztem félelmetesnek, nem volt bennem semmiféle viszolygás.

– Ennek híre ment, hiszen nem volt gyakori, így amikor alig egy év múlva elment a kapitányságról a bűnügyi technikus, és senki sem jelentkezett, nekem ajánlották fel az állást. Nem nagyon tudtam, hogy ez mivel jár, de megtanítottak mindenre: fényképezni, nyomot rögzíteni, később pedig egy szaktanfolyamot is elvégeztem.

– Azóta már dolgoztam a fővárosban, Szombathelyen, voltam városi és megyei kapitányságon, de soha nem váltottam szakterületet: a bűnügyi helyszínelésben találtam meg az utamat. Nem dolgozunk sokan ezen a területen, és bár sokfélék vagyunk, de hasonszőrűek, összetartó kollektívát alkotunk.

Nagy felelősség

– A munkánk a nyomozás eredményessége szempontjából nagyon fontos, de csak egy a többi nyomozati terület között. Nagy a felelősség, hiszen a nyom, amit rögzítünk, olyan alap, amire építkezhetnek a későbbiekben, és minél hosszabb ideje csinálja ezt valaki, annál biztosabban tudja, hogy mi az igazán fontos nyom, mi az, ami egy bírósági tárgyaláson megkérdőjelezhetetlen bizonyítékként szolgál. Előfordul, hogy hiába áll ilyen a hatóság rendelkezésére, a nyomozás mégsem vezet eredményre, ám ettől én nem veszítem el a hitem, ugyanolyan elszántsággal, alázattal dolgozom tovább – mondta Szabó Tibor Antal, aki a Hableány tragédiáját testközelből élte át.

Kemény helyzet volt

– Aznap reggel adtam le a 24 órás szolgálatot, elmentem a kötelező lövészetre, és elég sok teendőm is volt, így nem tudtam pihenni. Lefeküdtem és körülbelül egy órát aludtam, amikor érkezett a jelzés, hogy menni kell. A Hableány este tíz óra körül borult a Dunába, én másnap délután ötig megállás nélkül dolgoztam. Kemény helyzet volt, de nekünk egyetlen dolgot kellett szem előtt tartani: mindent meg kellett tennünk azért, hogy a vízből kiemelt holttesteket azonosítani lehessen, és hogy a családjuk megnyugvást találjon.

– Azt gondolom, ezt a munkát csak akkor lehet jól csinálni, ha az ember képes érzelmileg elhatárolódni attól, amit nap mint nap lát. Ez nem jelenti azt, hogy érzéketlen vagyok, és persze vannak olyan esetek, amelyek hosszabb ideig a fejemben vannak, de én a munkahelyemen tudom hagyni a szörnyűségeket, kívül tudok maradni az eseményeken. Ebből adódóan annak jegyében élem az életemet, hogy minden apróságnak örülni kell, s értékelni azt, amink van. Felértékelődnek az olyan, mások számára természetesnek tűnő pillanatok is, mint amikor például kinyílik egy virág a vázában, egy-egy tragédia számomra azt erősíti, hogy az életnek örülni kell – mondta a törzszászlós.

SZA