Lopás

2021.08.25. 14:37

Bőrkabátot lopott, de nem sokáig volt az övé

Km

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

Lopások miatt korábban már volt büntetve az a férfi, aki az idén májusban bement az egyik nyíregyházi motoros szaküzletbe, kiválasztott két bőrkabátot és két pólót.

A próbafülkében az egyik bőrkabátból az áruvédelmi eszközzel együtt kivágta a címkét, s a táskájába rejtette. A másik kabátot és a pólókat visszaadta az eladónak, majd megpróbált távozni. Nem sikerült neki, mert a bolt dolgozói ezt észrevették, a kabátot pedig megtalálták a táskájában.

A 126 ezer forintos bőrkabát hiába került vissza a boltba, az okozott sérülések miatt eladhatatlanná vált, így az üzlet kára nem térült meg.

Közérdekű munka

A Nyíregyházi Járási Ügyészség lopással vádolja a férfit, akivel szemben a vádiratban azt indítványozta, hogy köz­érdekű munka büntetésre ítélje a bíróság. A bolt 126 ezer forint erejéig kérte a kár megtérítését, a bíróság erről is dönt majd – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában