Kemecse

2022.08.27. 13:08

Titokzatos levelet kapott a kinyomott szemű Gabi családja

Titokzatos tanú került elő a bosszúból puszta kézzel megvakított Lakatos Gabriella ügyében.

A Blikk értesülései szerint a szemkinyomó férfi egyik közeli ismerőse a közelmúltban egy levelet juttatott el az áldozat családjának, amiben olyan információkat közölt, amelyek eddig a nyomozóhatóság számára is teljesen ismeretlenek voltak. A rendőrök soron kívül hallgatják meg a rejtélyes tanút, aki – állítása szerint – olyan információkat tud, amelyek nagyban elősegítik az ügy teljes tisztázását.

„Azt írta, a tragédia napján Gabin több ember is tudott volna segíteni, de nem tették. Hozzátette: csak Istennek köszönheti, hogy túlélte ezt a szörnyűséget. A férfi bűncselekménnyel vádol embereket, amit valótlanul nem tehet meg büntetlenül. Olyanokat nevezett meg, akik gyanúsítottként nem szerepelnek az eljárásban” – magyarázta Lakatos Róbert, az áldozat testvére, aki azonnal továbbította a rendőröknek a küldeményt.

Gy. Attila mindkét szemét kitépte Gabriellának, meg is szúrta, majd egy árokba lökte a védtelen édesanyát. A csonkítással összefüggésben még zajlik a nyomozás, a korábbi bántalmazásoknak és a nő elrablásának ügyében viszont már a tárgyalások folynak.

Gabriella 24 órás ápolást igényel, amit jelenleg az édesanyja lát el. Kemecsén élnek egy házban aminek az akadálymentesítésén dolgoznak. Az elmúlt fél évben a testvére mindent feláldozott, hogy a nő mellett lehessen, de a hatalmas teher alatt összerogyott. Jelenleg kezelésre szorul, gyógyszereket szed, pszichológus és pszichiáter is foglalkozik vele.

Hónapokig virrasztottam éjszakánként, hogy védjem a családomat. Gerincműtétre várok, de epilepsziás rohamok is gyötörnek. Már a munkámat sem tudom végezni, lelkileg és fizikálisan is összeomlottam. Orvosi rehabilitációm folyik, de annyira tönkrementem, hogy már le is százalékoltak, rokkant nyugdíjas leszek

– mondta a lapnak a megtört férfi, aki nemrég úgynevezett állami kárenyhítésre is beadta a pályázatot, hogy csökkentse a rájuk háruló terheket. Nehéz helyzetbe került, négy kiskorú gyereket kell eltartania, és ő gondoskodik a testvéréről és az ő kislányáról is.

A szerencsétlenül járt édesanya idáig ódzkodott a fehér bot használatától, és attól is, hogy vaknak nevezzék, de most már kezdi elfogadni a helyzetét és alkalmazkodik hozzá. A testvére egy szintén látássérült kriminológus szakembert fogadott fel mellé, aki a lelki feldolgozás mellett a gyakorlati dolgokban is tudja őt segíteni. Gabriella a kislánya miatt szeretné azokat a praktikákat elsajátítani, amik megkönnyíthetik a mindennapjait. Egyébként abban a központban szeretne dolgozni, ahol korábban a fivére is megváltozott munkaképességű embereknek segített. A látássérültek ott szőnyegeket varrnak, illetve csomagolnak is.

Forrás: origo

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában