Nyíregyháza

2022.09.08. 14:24

Lövések dördültek a sóstói tavon (fotók, videó)

Elméleti és gyakorlati feladatokon bizonyították tudásukat és felkészültségüket a vízirendőrök.

Fotó: Sipeki Péter

Aki csütörtökön rosszban sántikált, jobban tette, ha messze lekerülte a sóstói csónakázó tavat, rendőrök lepték el a partot, s minden szem a tóra vizére szegeződött, ahol krimibe illő jeleneteket láthattak a nézelődök.

– Húzd meg, nem savasodsz, kibírod! – kiabálták a gumicsónakban ülőknek, akik a cigarettacsempészetből ismert mesterkartont a szlalomozás után kitették a másik parton, majd mentőmellényben eveztek vissza. A szerdai elméleti feladatok után gyakorlati megmérettetés várt a XIX. Országos Vízirendészeti Rendőr Járőrverseny 16 csapatára, s ami eddig még nem volt a verseny történetében a motorcsónakról lövések is dördültek, és vízből is mentettek az egyenruhások. Azok, akikről a szerdai megnyitón Jámbor István ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti Szakirányító Osztály vezetője, a verseny vezetőbírója, azt mondta: vízirendész járőr soha nem kényszerből lesz valaki, erre a szolgálati területre a víz, a hajózás iránt elkötelezettek jelentkeznek. Hivatásuknak meghatározó része a vízről mentés és az életmentés.

– Az evezés a vízirendészeti munkában nagyon gyakori. Nem azért, mert nincs megfelelő technikánk, hanem például egy árvizes időszakban és területen nem használhatjuk a motort, mert nem tudjuk, mi van a felszín alatt – mesélte Tarnótzky Ákos alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója, s nem véletlenül faggattuk, a feladatokat ő állította össze, a cél pedig az volt, hogy a tudás mellett a készségeket és képességeket is megmutassák a vízirendőrök.

Fotós: szon.hu

– A szlalomozás azért fontos, mert ha valaki orvhalász szerszámokat keres, akkor nagyjából ugyanígy kell kerülgetnie az akadályokat – magyarázta a szakmai versenyszervező, aki nemcsak vízirendőr, hanem rendelkezik hajóskapitányi képesítéssel, s az ország egyik legmagasabb szintű oktatója. – A gumicsónakok nem arra vannak kitalálva, hogy evezzen benne az ember, ennek nincs húzása, így ez egy kemény erőpróba – jegyezte meg az alezredes, s arra a felvetésre, hogy az első napi elméleti feladatsor is tartogatott kihívásokat visszakérdezett: ha túl könnyű tesztet csinálok annak mi értelme?
A csónakból partra lépő versenyzőket kérdezni sem kell, nagyon elfáradnak, hiszen mindent beleadnak, a legjobbak között szeretne mindenki végezni. A második gyakorlati feladat sem „piskóta”, a párosoknak a motorcsónakból kell különböző helyzetekben helyt állniuk, így számít, milyen pontosan dobják a mentőövet, hogyan manővereznek, majd jön a lövészet, a vízbe esett hölgy kimentése, s mindezt időre, miközben a pályalehagyás is büntetéssel jár, az óra pedig kíméletlenül ketyeg.

– Ez csak külsőre látszik valódi fegyvernek – mutatta az alezredes, s a speciális töltényekről is kiderül, a kommandósok használják az épületharcászati gyakorlatokon, egymásra lőnek vele, öt méterig pontos. Itt a sóstói tavon lufikat kell eltalálniuk az imbolygó csónakokból – szerencsére ilyen helyzet a valós életben nagyon ritkán adódik –, de 35 évnyi vízirendőri és 19 évnyi versenytapasztalattal Tarnótzky Ákos úgy gondolta, kell valami különleges erre a versenyre, amelynek első ízben adhatott otthon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, s hazai pályán Fodor Norbert főtörzsőrmester és Kárpáti Bertalan törzszászlós szállt versenybe a minél jobb eredményért. Az alezredes elmondta, megyénkben 21 vízirendőr teljesít szolgálatot, ez az országban a negyedik legnagyobb létszám.

A vízirendőrök tevékenysége nincs annyira szem előtt, elhivatottságuk, munkájuk akkor kerül előtérbe, ha a híradások arról szólnak, hogy életet mentettek, s a Hableány-katasztrófa, a városnéző hajó elsüllyedése után értékelődött fel szaktudásuk. Pedig ott vannak a folyóink mellett, a magyar tengernél, a Balatonnál, feladatuk sokrétű, ők a vizeken őriznek és védenek. Talán ezért is volt sok városlakó, akik érdeklődve figyelték a rendőröket, s szurkoltak mindenkinek, ahogy tették azt a versenyzők is.

Fotós: szon.hu

A második feladat teljesítésével azonban még korántsem ért véget a csütörtöki próbatétel, a parton várta őket a bizottság, melynek tagjai előtt szóbeli vizsgát is tettek, a kihúzott szakmai kérdésre a legjobb tudásuk szerint kellett a legprecízebb választ adniuk. Este 6 órakor, az ünnepélyes eredményhirdetésen derült ki, kik állhatnak fel a dobogóra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában