Emberölés

2023.05.08. 12:31

Megtalálták a DNS-ét a gyilkosság helyszínén, mégsem ítélték el

Felmentette a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól B.R. vádlottat a Nyíregyházi Törvényszék 2023. május 8-án, mert a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján kétséget kizáróan nem nyert bizonyítottságot, hogy a bűncselekményt a vádlott követte volna el.

1265067763

Forrás: illusztráció / shutterstock

A vádirat szerint B.R. 2010. szeptember 22-én az esti órákban ismerőseivel kártyázott és italozott, majd később egy presszóban egyedül folytatta az italozást. Amikor már nem tudott fizetni a fogyasztásért, elhatározta, hogy pénzt szerez. Ennek érdekében bement egy ismerőse ingatlanára a nyitva lévő kiskapun, majd a teraszablak szúnyoghálóját kivágta, benyúlt a belső kilincshez a bukóra nyitva hagyott ablakon, azt kinyitotta és bemászott az előszobába. Amikor a bent alvó férfi felébredt a zajra, magához vett egy riasztópisztolyt, a vádlott azonban elvette tőle és azzal a sértett fejét ötször, nagy erővel, majd még további tizenhat alkalommal megütötte, mely bántalmazás során a sértettnek rendkívüli fájdalommal járó sérüléseket okozott. Az ütések következtében a sértett elvesztette eszméletét, majd a helyszínen elhalálozott. A vádlott ezután a házban a sértett ruhái között kutatott, onnan ismeretlen összegű készpénzt tulajdonított el és magával vitte a riasztópisztolyt is.

A bizonyítási eljárás lényeges pontja a sértett lakásának ablakkilincsén fellelhető DNS- nyom volt, mely egyezett a vádlott DNS-ével, azonban a szakértő kifejtette, az nemcsak közvetlenül, hanem közvetett módon – akár a vádlott és a sértett közötti kézfogást követően – is odakerülhetett.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett fellebbezett, míg a vádlott és védője tudomásul vették a döntést.

- dr. Bartha Andrea, sajtószóvivő -

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában