Nyíregyháza

2023.05.18. 12:56

OBH-elnökhelyettes: megalapozottan, időszerűen és tisztességesen végezte munkáját tavaly a Nyíregyházi Törvényszék

Csillám Katalin arról beszélt, 2022-ben országosan körülbelül 1 millió 150 ezer ügy érkezett a bíróságokra, az országos adat csökkenése pedig a törvényszéknél is megjelent, 13,6 százalékkal kevesebb ügy érkezett, mint két évvel ezelőtt.
A bírák 64 577 ügyet befejeztek, ezen felül pedig több mint ezer üggyel, 11,3 százalékkal sikerült csökkentenie az ügyhátralékot - ismertette az OBH elnökhelyettes.
Kifejtette, a tavaly a büntető ügyszakban ténybelileg és jogilag is "nehéz" gazdasági ügyeket tárgyaltak a bírák, az ügyhátralék csökkentésével pedig ezekre tudott koncentrálni a törvényszék. Arra is figyeltek - folytatta - , hogy a felszabadult munkaerőt a régi ügyek befejezésére használják, ennek köszönhetően Nyíregyházán 43,8 százalékkal csökkentek a két éven túli ügyek.
Ez egy nagyon szép eredmény, 2022 év végén 91 ilyen hosszabb pertartalmú ügye volt a megyei bíróságoknak, ez pedig az összes folyamatban lévő peres ügyek mindössze három százaléka - emelte ki.
Csillám Katalin elmondta, a járásbírósági szinten a civilisztika ügyszakban az ügyek 95,5 százaléka emelkedett első fokon jogerőre, ugyanez a mutató a törvényszéken 92 százalékos volt. A megalapozottsági adatok meghaladják az országos átlagot, a törvényszéki büntető ügyszakban például a Debreceni Ítélőtábla egyetlenegy ügyet sem helyezett hatályon kívül - jelezte.
Az ítélkezés nemcsak mennyiségileg és az időszerűséget illetően, hanem megalapozottság tekintetében is megfelelt 2022-ben a kor követelményének - hangoztatta az OBH elnökhelyettese.
Csillám Katalin a bíróságok tárgyi feltételeivel kapcsolatban megjegyezte, tavaly harmincmillió forintot fordítottak a bírósági épületek energetikai korszerűsítésére és az állagmegóvási munkálatokra, illetve elkezdődött a Kisvárdai Járásbíróság épületrekonstrukciójának tervezése is.
Vadász Mihály, a törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, az országos összevetésben közepes méretű megyei bírósági szervezet jelentős ügyteher mellett dolgozik, az országos ügyérkezésből 2022-ben 5,6 százalékkal vette ki a részét.
A törvényszékre első fokon érkezett büntetőügyek száma egy év alatt negyven százalékkal emelkedett, ez azonban nem volt hatással a teljesítményre - hangoztatta. Vadász Mihály kiemelte, a járásbíróságokra érkezett polgári peres ügyek 89,7, a büntetőperes ügyek 86,7 százaléka az érkezéstől számított egy éven belül befejeződött.
A bírósági szervezetben száztíz aktív bíró és negyven bírósági titkár dolgozik, jelenleg négy bírói álláshelyre várják a pályázatokat - tette hozzá a törvényszék elnöke.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában